Távozik a Budapest Airport vezérigazgatója

2023. március 6. – 19:59

Távozik a Budapest Airport vezérigazgatója
Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója beszédet mond a Korean Airlines járatindító ünnepségén a Liszt Ferenc-repülőtéren 2022. október 3-án – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója július végén távozik a vállalat éléről, augusztustól a Calgary Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Calgary Airport Authority elnök-vezérigazgatói posztját tölti be Kanadában – írja az MTI.

A Budapest Airport tulajdonosai hamarosan tájékoztatást adnak az új vezérigazgató személyéről.

Chris Dinsdale 2015 óta pénzügyi igazgatóként, később emellett vezérigazgató-helyettesként, 2021 óta pedig vezérigazgatóként dolgozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető vállalatnál.

Két éve rendszeresen felmerül, hogy a magyar kormány megvásárolná a Budapest Airport által üzemeltetett Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, legutóbb februárban Gulyás Gergely jelentette be egy Kormányinfón, hogy a kormány Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek adott felhatalmazást arra, hogy tárgyaljon a reptér tulajdonosaival.

A magyar kormány 2021-ben állítólag 4,44 milliárd euróért vásárolta volna meg a repteret, erre pedig nem kötelező érvényű ajánlatot tett is a Budapest Airport többségi tulajdonáért a legnagyobb részvényesnek, az AviAlliance GmbH-nak. Ugyanazon év decemberében Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy többek között a bizonytalan pénzügyi helyzet miatt megvárja a kormány a döntéssel a 2022-es választásokat.

Arról, hogy milyen stratégia lehet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megvásárlása mögött, és mit lehet tudni a mostani tulajdonosokról, ebben a korábbi cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!