Lélegeztetőgép
Lengyelországban is bedurvult a járvány: rekordmagasan az idei halálozások száma
Kevés a kórházi ágy és a személyzet. Az egészségügyi miniszter szerint legkésőbb jövő héten tetőzhet a harmadik hullám.
G7: Sokkal olcsóbban vettünk az uniónak lélegeztetőgépet, mint magunknak
A Belügyminisztérium tendere másodszorra lett eredményes. Az áreltérést legfeljebb a korábbi beszerzések sietsége indokolhatja, mert minőségben a mostaniak tűnnek jobb masináknak.
Veszünk még 465 lélegeztetőgépet, de ezeket már az EU számára
Tavaly erre a tenderre is négyszer magasabb árajánlat érkezett, de azt nem fizették ki. A külügy közbeszerzés nélküli vásárlásai még drágábbak voltak.
Végképp bebizonyosodott, hogy kidobott pénz a lélegeztetőgépekre költött 300 milliárd forint
A legrosszabbra készült a kormány a gépek beszerzésével, csak éppen nem tett annak érdekében, hogy legyen elég olyan ápoló, aki gondoskodni tud a lélegeztetett betegekről.
Merkely szerint 2000 fő a lélegeztetőgépes kapacitás határa, a legsúlyosabb ütközet még előttünk áll
Korábban ezerről volt szó, de szerinte most háború van, és plusz munkaerővel fokozható a szám.
143 ember halt meg egy nap alatt, 4926 új fertőzött a statisztikában
544-gyel nőtt a kórházban ápoltak száma. Az aktív fertőzöttek száma 155 217-re emelkedett.
A harmadik hullámban gyorsabban súlyosbodnak a tünetek
A lélegeztetőgépen kezeltek száma jól mutatja, agresszívebb a brit vírusvariáns.
Varga Péter Pál: Nem kellene hagyni, hogy kezelhetetlen betegtömeg torlódjon fel
A Budai Egészségközpont vezetője szerint bizonyos szakterületeket ellátó intézményeket érdemes lenne kivonni a Covid-ellátásból. Szerinte 10-es skálán 8-as erősségű a baj.
Kritikusra fordult Bányai Gábor fideszes parlamenti képviselő állapota
Február vége óta lélegeztetőgépen van.
Operatív törzs: Elutasítjuk az orvosi kamara állítását, nem kell a kórházakban életek között...
Továbbra is jut mindenkinek ellátás és lélegeztetőgép is, írják.









