Lakásépítés
Az árak már elszálltak, most jöhetnek az Otthon Start-os lakásépítések
20-30 százalékos drágulás után jönnek az Otthon Start-os új lakások, amelyeknek kordában kellett volna tartaniuk az ingatlanárakat.
Erős kormányzati rásegítéssel és önkormányzati aggodalmak között épül a 100 milliárd forintos...
Kiemelt beruházás és rozsdaövezeti fejlesztés lett a leendő építkezés. Ha nem sikerül megegyezni, sokba kerülhetnek az önkormányzatnak a szükséges fejlesztések.
Mélyponton a lakásépítések száma, nyolc éve nem adtak át olyan kevés lakást, mint idén
A KSH friss adatai szerint a kiadott építési engedélyek száma viszont jelentősen, 37 százalékkal nőtt, ami arra utal, hogy a következő években újra élénkülhet az építkezés.
1925-ben Debrecen felvett több millió dollár hitelt, hogy lakásokat építhessen a városban élőknek
Száz évvel ezelőtt a mostaninál is súlyosabb lakhatási válság alakult ki Debrecenben.
Az Otthon Start sem fogja kihúzni a régiós mezőny aljáról a hazai lakásépítéseket
Akkor is kevés lakás épülne itthon nemzetközi összehasonlításban, ha bejönne az építőipar pozitív forgatókönyve. Az okok szerteágazóak, de a kormány sokat tehetne ellenük.
Júniusban padlót fogott az építőipar, amit az Otthon Start húzhat majd fel megint
Tavasztól javultak a számok, nyár elején aztán jött egy újabb zuhanás. A kormány ingatlanpiaci programjai és az állami költések viszont lökést adhatnak.
Lakásépítési robbanás van néhány budapesti kerületben, máshol viszont alig történik valami
Jelentősen csökkent az átadott lakások száma az év első felében, az építési engedélyek viszont kilőttek, derül ki a KSH friss adataiból. Budapesten néhány kerületre koncentrálódik a boom.
Egyszer már kivéreztették Orbán nagy dobását, az alacsony kamatú lakáshitelt
Az első Orbán-kormány lakástámogatási programja végül fenntarthatatlannak bizonyult, igaz, most az akkorinál jóval kevesebben lesznek jogosultak.
Furcsa elképzelései vannak a kormánynak arról, mitől lesz megfizethető a lakhatás
A kormány büszke a lakhatást segítő programjaira és a megfizethetőség kifejezésével is gyakran dobálózik. Egy lakhatási konferencián viszont kiderült, hogy a szó mögött kevesebb a tartalom, mint...
Több tízezer lakás épülhet a kormány lakhatási tőkeprogramjával, de kérdés, mennyibe fognak kerülni
Március 17. és 24. között lehet pályázni a kormány tőkeprogramjára, amelyből akár 50-60 ezer lakás is épülhet.









