Hadházy szerint előre kiszivárogtak a korlátozások részletei, a kormány szerint hazudik
Egy autóalkatrész-bolt honlapján tűnt fel a dokumentum, ami néhány pontban eltért a később megjelent rendelettől.
Dolgozhatnak a szerelők, maradhatnak az elviteles éttermek, home office jön a közigazgatásban
Kijött a kormányrendelet a szigorításokról, összefoglaltuk, mit szabad, mit nem; mi maradhat nyitva, mi nem; és ki kaphat milliós bírságot. Közterületen mindenhol kötelező lesz a maszk.
Megjelent a kormányrendelet, mostantól Novák Katalin engedélye kell az egyedülálló örökbefogadóknak
Tovább szigorodtak az örökbefogadás feltételei.
Orbán Viktor egy évvel elhalasztotta a népszámlálást a járvány miatt
2022. október 1. és november 20. között pótolják majd a cenzust, amin ugyanakkor már idén is részt lehetett volna venni online.
Január 3-ig tilos alkoholt inni az utcán
Olyan helyeken is megtiltották, ahol eddig lehetett.
Kijött az egészségügyi, oktatási dolgozók tesztelését részletező rendelet, új...
Az autizmussal élők pedig felmentést kapnak a maszkviselési szabályok alól.
300 milliárd forintot szórt ki a költségvetésből a kormány éjjel
A járvány elleni védekezési alapot 2,7 milliárd forinttal csökkentik, miközben 80 milliárdot csoportosítottak át nagyvállalati beruházási támogatásokra, 35 milliárd határon túli gazdaságfejlesztésre...
Lehalt reggel a kormány oldala, nem lehet letölteni igazolásokat
A kijárási korlátozás alól mentesítő hivatalos papírok egyelőre elérhetetlenek.
Feladják a hónapok óta tartó blokádot az SZFE hallgatói az újabb járványügyi szigorítások miatt
A hallgatók úgy érzik, elfogyott a mozgásterük, mert a kollégiumokat ki kell üríteni, a gyülekezés be lesz tiltva.
Kocsmákban nem terjed a vírus? Stadiont nem zárhatnak be? Miért hagyták ki az időseket?...
A szerdán életbe lépő korlátozások rendeletszabályai között több is nehezen értelmezhető. A kocsmákban jobban terjed a vírus, mint a szórakozóhelyeken? És a kaszinók, konditermek? A...
Kövess minket Facebookon is!