Megjelent a rendelet az új távhődíjakról és a távhőszolgáltatók emelt támogatásáról

2022. szeptember 30. – 22:25

Másolás

Vágólapra másolva

A zömében önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltatókat súlyosan érinti az energiaválság, költségeik tavalyhoz képest megtöbbszöröződtek. A kormánynak emiatt már bővítenie kellett a távhőkasszát, péntek este pedig megjelent két rendelet a Magyar Közlönyben, amelyek egyrészt meghatározzák az új távhőárakat, másrészt a cégeknek juttatott támogatást rögzítik.

A friss jogszabály mellékletében olvashatók a pontos számok, ezek alapján nem egységes rendszerben növelték a bajba jutott távhővállalatoknak jutó pluszösszeget; van olyan cég, amely az eddigiekhez képest másfélszeres, van, amelyik háromszoros juttatásban részesül. A cégek kapnak egy fix támogatási összeget, illetve a lakosságnak nyújtott szolgáltatás után fajlagos támogatást.

A korábbi és az új támogatási mérték összességében elég jelentős különbséget mutat, az ajkai Bakony-Távhő Kft. fix összegben eddig 34 272 328 forintot kapott, ez mostantól 71 547 097 forint lesz.

A mostantól érvényes díjak és támogatási összegek szolgáltatónként megtalálhatók a Közlöny végén, a mellékletek között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!