A kormány véglegesítené a tanársztrájkot láthatatlanná tevő rendeletet

2022. május 19. – 16:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az országgyűlés törvényalkotási bizottsága (TAB) véglegessé tenné azt a februári kormányrendeletet, amely alapján csak nagyon szűk keretek között lehet törvényesen sztrájkolni az iskolákban – írja a Hvg.

A februárban meghozott elégséges szolgáltatásokat előíró rendeletről akkor azt mondták a tanárok, hogy láthatatlanná teszi a sztrájkot, és ellehetetleníti alapvető jogukat, a sztrájkjogot. Ezt viszi tovább „a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről” szóló törvényjavaslat, amihez egy módosítással hozzácsapták a korábban járványügyi vészhelyzetre hivatkozó rendeletet is.

A törvényjavaslat módosítása szerint a tanároknak a sztrájk mellett is

  • meg kell oldani a gyerekek felügyeletét 7 és 17 óra között, és ezt legalább egy óvónővel, tanárral, pedagógiai asszisztenssel kell ellátni,
  • járványhelyzetben nem szabad csoportokat összevonni,
  • az étkeztetést a megszokott helyen, módon és időpontban kell megoldani,
  • az érettségiző osztályok számára a kötelező érettségi tantárgyakból minden órát kötelező megtartani, mindenki másnak minden tárgyból az órák felét,
  • és a sajátos nevelési igényű vagy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek számára valamennyi foglalkozást, fejlesztést és felzárkóztatást meg kell tartani.

Ahhoz, hogy a fentiekhez az igazgatók tudjanak beosztást csinálni, a sztrájkolóknak a sztrájkot megelőző ötödik munkanapon legkésőbb 16 óráig tájékoztatnia kell az igazgatót a sztrájkszándékról, majd legkésőbb a megelőző harmadik munkanapon 16 óráig a sztrájkban várhatóan részt vevő közalkalmazottak és egyéb munkavállalók létszámáról és személyéről.

A Miniszterelnökséget képviselő Azbej Tristan államtitkár a közoktatás „zavartalan működésére” és a gyerekek Alaptörvény szerinti jogaira hivatkozva indokolta a módosítást.

A törvényalkotási bizottság többsége elfogadta a javaslatot, amelyről kedden szavaz az országgyűlés.

Korábban a kormány azt kommunikálta, hogy szívesen tárgyalnak a tanárok követeléseiről, de a polgári engedetlenséget nem tűrik. Pintér Sándor a következő ciklus oktatásért is felelős belügyminiszter-jelöltje szerdai meghallgatásán hasonlóan nyilatkozott, amikor kijelentette, hogy „oktatni csak abban az osztályban lehet, ahol rend van”, és hogy a tanárok polgári engedetlenségét „fegyelmi kérdésnek tekinti.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!