Komárom

Egykori baloldali bástya, fideszes botrányhősök, széteső ellenzéki világ – így szavaz...
A korábbi baloldali fellegvárban 2019-ben még újra el tudott érni sikereket az ellenzék, azonban mára szinte semmi sem maradt az öt évvel ezelőtti egységből.
Belső vizsgálatot indítanak a SK komáromi akkugyárában, miután többeket kórházba szállítottak
Szúrós szagra és fejfájásra panaszkodtak többen, a mobil laboros mérések nem mutattak határérték feletti veszélyes anyagokat.
Szúrós szag terjedt az SK komáromi akkugyárában, nyolc embert kórházba kellett szállítani
Mentők, rendőrök és tűzoltók érkeztek a helyszínre. A katasztrófavédelem szerint hidrogén-cianid volt a levegőben, de a határértéknél alacsonyabb koncentrációban.
A MÁV öt vonalán késtek a vonatok délelőtt, fokozatosan áll helyre a menetrend
Áramellátási hiba okozott fennakadást az esztergomi, szobi, veresegyházi, ceglédi és lajosmizsei vonalon.
Fennakadt a síneken egy autó Komáromban
A tűzoltók csörlő segítségével távolítják el a sínekről a járművet.
Azért barátkozik Orbán Grófóval meg Győzivel, mert ezen a szinten akarja tartani a romákat
Életem legnagyobb hibája volt a Momentum – mondja Lakatos Béla roma oktatási szakértő, egykori fideszes, majd ellenzéki politikus. Szerinte Orbánnak a cigányok csak dal és zene, de az ellenzék is...
Maga hazudik! Nem, maga hazudik! – kiabálásba és személyeskedésbe fulladt az ácsi katódgyár...
Gigantikus katódgyárat épít a Komárom melletti Ácsra a kínai Huayou. A cég most lakossági fórumon akarta tisztázni a felmerülő kérdéseket, de inkább csak elbeszéltek egymás mellett a helyiekkel.
„Maradtunk, amíg rosszul nem lettünk” – kormányhivatali jegyzőkönyvek részletezik a baleseteket a...
Súlyos mérgezések, rákkeltő anyagoknak való kitettség, hiányos vagy teljesen hiányzó védőfelszerelések. A hvg360 által megszerzett dokumentumok tanúskodnak a súlyos esetekről.
Akkugyártás: 300 apartmanos lakóparkot épít az ácsi katódgyár, kínai munkásokat hoznak az induláshoz
1500 milliárdos forgalma, és egy megye lakosságához hasonló áramfogyasztása lesz az Ácsra tervezett kínai katódgyárnak. A Huayou most elárulta a beruházás részleteit.
Utasította a munkatársát, hogy a targoncával nyomja össze a zsákot, amelyben a takarító feküdt
A takarító sem önszántából mászott be a zsákba. A dél-koreai vendégmunkást kitiltaná az ügyészség az országból.
Kövess minket Facebookon is!