Belső vizsgálatot indítanak a SK komáromi akkugyárában, miután többeket kórházba szállítottak

2024. április 2. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

Habár a hatóságok mobil laboros mérései nem mutattak ki határérték feletti veszélyes anyagokat az SK komáromi akkumulátorgyárában azután, hogy az ott dolgozók vasárnap szúrós szagra és fejfájásra panaszkodtak és nyolc embert kórházba is szállítottak, a vállalat úgy döntött, belső vizsgálatot indít a történtek felderítésére – közölte a cég. Kérdéseinkre megerősítették értesüléseinket, melyek szerint 2024. március 31-én az SK ON nyolc alkalmazottját kórházba szállították, miután munka közben fejfájásra panaszkodtak.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az SK Ont úgy működtessük, hogy munkatársaink és a komáromi lakosok biztonsága ne kerüljön veszélybe. Az illetékes hatóságok laboreredményétől függetlenül belső vizsgálatot rendeltünk el a probléma azonosításának felderítésére, illetve a megelőzés érdekében további intézkedéseket hajtunk végre. Ezúton elnézést kérünk a problémáért, amelyet ez az incidens okozott” – írták levelükben. Az SK ON alkalmazottait a vizsgálat után hazaküldték a kórházból, mert semmi szokatlan tünetet nem mutattak.

A rendőrség a Telexnek annyit írt, hogy március 31-én 19 óra 19 perckor szivárgásról érkezett bejelentés a hatósághoz, illetve, hogy a gyárnál a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai is megjelentek.

A katasztrófavédelem mérési eredményeiből kiderült már hétfőn, hogy a levegőben hidrogén-cianid és nitrogén-dioxid volt, de mindkettőből jóval a határérték alatt. Az Országos Mentőszolgálat akkor arról számolt be, hogy 8 embert szállítottak kórházba fejfájás, émelygés, mérgezés gyanú miatt, stabil állapotban.

Az LMP bejelentette, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, hogy kiderüljön, kinek a mulasztása miatt történt a baleset. A párt már korábban is szerette volna elérni, hogy az akkugyáraknak kötelező legyen közzétenni a monitoringadataikat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!