„Maradtunk, amíg rosszul nem lettünk” – kormányhivatali jegyzőkönyvek részletezik a baleseteket a komáromi és iváncsai akkumulátorgyárakban

2023. augusztus 31. – 09:12

Másolás

Vágólapra másolva

Mérgezések, üzemi balesetek, hiányzó vagy elégtelen védőfelszerelés, rákkeltő és más veszélyes anyagoknak való kitettség – az SK Battery Manufacturing Kft. komáromi és iváncsai akkumulátorgyáraiban is akadt példa mindenre az elmúlt három évben, a büntetések azonban sokszor elenyésző mértékűek. A hvg360 a kormányhivatali határozatok alapján rekonstruálta az eseteket.

Komáromi esetek

2021. június: Három munkás szenvedett mérgezést, miután súlyosan rákkeltő anyagot kellett mozgatniuk.

Az SK Battery rákkeltő anyagokkal dolgozik, de az nem nyilvános, hogy pontosan mikkel, a saját munkásaikat sem feltétlenül tájékoztatta arról, hogy pontosan milyen anyagokkal dolgoznak, sőt, megfelelő védőfelszerelést sem mindig kaptak – írja a hvg360 a kormányhivatali dokumentumok alapján.

Egy határozat alapján egy alkalommal három munkás azért lett rosszul, mert megfelelő védőfelszerelés nélkül kellett kiönteniük a hibás akkumulátorcellák tárolására használt vizes tartályokat. Ebben a vízben hidrogén vagy hidrogén-fluorid szabadulhat fel, ami súlyosan rákkeltő, mérgező anyag. A tartályokat egy olyan helyiségben mozgatták, ami nem erre volt tervezve, nem volt benne rendes elszívó berendezés. Mint kiderült, a védőfelszerelésük sem volt megfelelő, ugyanis belélegezték a gázokat, és mindhárman kórházba kerültek.

360 ezer forintot kellett kipengetnie a cégnek az eset után.

2022. január: 14-en lettek rosszul, miután egy gyártósor meghibásodott, kigyulladt és mérgező gázok szabadultak ki.

„ […] nagyjából húsz-harminc perc múlva nekem is fájni kezdett a fejem. Anett a sor másik oldalán dolgozott, vele együtt jöttünk ki. A mosdóban Niki már hányt” – így írta le a január 19-i esetet egy dolgozó a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal ellenőrének. Előző este üzemzavar volt a gyárban, tűz ütött ki. Másnap késve bár, de munkába állhattak a dolgozók, de hamarosan „erős, szúrós, fojtó szagot” kezdtek el érezni, aztán füstölögni kezdett a gyártósor. Ezt jelezték a műszakvezetőnek, aki utasította őket, hogy maradjanak.

Így bent maradtunk, amíg rosszul nem lettünk. Nehéz légzés, torokkaparás, szem- és szájszárazság, szédülés, hányás” – idézte fel a történteket később egy munkás az ellenőrnek.

Közben a szag a gyár más részlegeihez is eljutott már. A hatóságokat végül a munkások riasztották, a mentők és a katasztrófavédelem is kivonult. A levegőben hidrogén-cianidot és ammóniát találtak.

Az eset után 1 579 500 forintos büntetést szabtak ki a cégre.

2022. április: nikkelt és egyéb káros anyagokat találtak a munkások szervezetében.

Összesen 48 komáromi munkás szervezetében mutattak ki nikkelt, az SK ennek ellenére csak öt esetet jelentett be. Többek szervezetében metanolt, alumíniumot, krómot és kobaltot is találtak.

Ezt az SK Battery megúszta egy figyelmeztetéssel.

2022. május: áramütést szenvedett egy munkás.

Egy magyar munkást ért áramütés, miután a kisujja hozzáérhetett egy gép ionizálójához, amiben még áram volt. A baleset után az SK azonnal befedte ezekben gépekben az ionizálókat.

Ezt is megúszta a cég egy figyelmeztetéssel.

2022. szeptember: tűz ütött ki, a munkások eloltották, de nem volt védőfelszerelésük, ami megakadályozta volna, hogy a füsttől mérgezést kapjanak.

Tisztázatlan körülmények között kigyulladt egy cella. A tüzet eloltották, de a munkások közül senki nem viselt olyan védőfelszerelést, ami megvédte volna őket az égés során felszabaduló mérges gázoktól. Nem azért, mert nem akartak, ilyen felszerelések egyszerűen nem is voltak kihelyezve az épületben.

A büntetés: figyelmeztetés.

Iváncsai eset

2023. június: 12 ember lett rosszul, a beruházó nem jelentette be, hogy rákkeltő anyagokkal dolgoznak.

A hvg360 által megszerzett dokumentumok szerint a dolgozók azután lettek rosszul, hogy egy NCM nevű, rákkeltő anyag szabadult fel. A dokumentumok szerint volt olyan dolgozó, akit nem is tájékoztattak arról, hogy ezzel az anyaggal dolgozik. Sehol nem voltak az NCM jelenlétére figyelmeztető jelzések, és nem volt légtérmérés sem, amivel a levegő szennyezettségét vizsgálták volna. A rákkeltő anyagokkal dolgozók részére elkülönített öltözők sem voltak.

A cég nem jelentette be, hogy rákkeltő anyagokkal dolgoznak az üzemben, ezért 14 millió forintot kellett fizetnie.

Augusztusban az iváncsai üzem megkapta a környezethasználati engedélyét.

Az egyre fontosabbá váló akkumulátoripar hazai helyzetével nemrég cikksorozatban foglalkoztunk, ennek harmadik részében írtunk arról is, milyen alacsony büntetéseket kapnak általában a szabályokra fittyet hányó ágazati szereplők.

  • Az első részben a gazdasági oldalt mutattuk be.
  • A második részben a technológiai oldalát jártuk körül, feltárva, hogy muszáj-e mérgezniük a gyáraknak.
  • A negyedik pedig arról szól, a dolgozók és leendő dolgozók szemszögéből milyen munkahelyek jönnek létre ezekkel a beruházásokkal.

A négy anyag legfontosabb tanulságait itt gyűjtöttük össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!