Legalább 34 brit döntött úgy, hogy a hanyatló Nyugat helyett Putyin Oroszországát választja
A kivándorlóknak azt sem kellett bizonyítaniuk az Oroszországba költözéshez, hogy tudnak oroszul, vagy tisztában vannak az ország történelmével.
Elhagyni az országot vagy itt maradni – ugyanaz a történet, csak eltérő válaszokkal
Akár megyünk, akár maradunk, maga a tény alig árul el valamit hazaszeretetről, identitásról, ambíciókról – állítja véleménycikkében Vonnák Diána. Az író szerint Magyarországról legalább 170 éve...
Arte: Egyes elnéptelenedő portugál kisvárosoknak a bevándorlók jelentik az esélyt a megmaradásra
A migrációt úgyse lehet megállítani, használjuk inkább ki – gondolják Fundãóban, ami 74 különböző nemzetiségű lakosnak ad otthont.
Egy kutatás szerint az egyetemisták 45 százaléka fontolgatja a tartósan külföldre költözést
805 hallgatót kérdeztek, kiderült, hogy jelentősen nőtt a politikai részvételük.
Hiába sulykolja a kormány, hogy háborúban állunk Brüsszellel, a magyarok elsöprő többsége még...
A Tisza Párt szavazói az Európai Unió legelkötelezettebb hívei, de még a fideszesek között is kétszer annyi feltétlen híve van az EU-nak, mint ahányan elutasítják, derült ki a Medián a Telex...
Mire elég húsz év az Európai Unióban? – 10+1 ábra Magyarországról a csatlakozás évfordulójára
A bécsi cukrászdanyitások nem nagyon jöttek össze, de az EU-tagságról így is majdnem mindenki azt érzi, hogy alapjaiban befolyásolja az életünket. Grafikonokon mutatjuk, hogyan változott a helyünk...
Nem elég a honvágy és a pénzügyi támogatás a külföldön élők hazacsábítására, az egész rendszeren...
2010 óta trendszerűen megnőtt a külföldre költöző magyarok aránya, és még nincs biztos recept arra, mivel lehet visszahívni őket Magyarországra.
2010 óta tavaly hagyták itt a legtöbben Magyarországot
2010 óta már több mint 324  ezren vándoroltak ki az országból, igaz, egy részük vissza is jött.
Százból mindössze hat fiatal dolgozna 2033-ban is Magyarországon
Az OTP Fáy Alapítványa által készíttetett felmérés szerint a válaszadók 68 százaléka az ország jelenlegi helyzetét rossznak vagy inkább rossznak tartja, és egyharmaduk úgy véli: a helyzet tovább...
Tiszadobig ment a Breaking Bad színésze, hogy megtalálja a felmenőit
Az észak-magyarországi településen vannak eltemetve Dean Norris dédszülei.
Kövess minket Facebookon is!