Az orosz fenyegetések miatt átmenetileg felfüggesztené Magyarország schengeni tagságát két holland...
A liberális és kereszténydemokrata képviselők attól tartanak, hogy sok orosz kém azért jut el az uniós országokba, mert Magyarországon nem megfelelő a határellenőrzés.
Sok magyart megtéveszt a nyugati média, mondta a kémügyben elítélt Kovács Béla egy moszkvai fórumon
Ne vegyék zokon, amit sok magyar Oroszországról gondol, kérte az oroszoktól a KGBélaként elhíresült ex-képviselő.
MI5: Az orosz hírszerzés azon dolgozik, hogy káosz legyen a brit utcákon
Ken McCallum, az MI5 vezetője szerint az Egyesült Királyság Ukrajna támogatása miatt vált a GRU célpontjává.
Ír parlamenti képviselőt szervezhettek be az oroszok, zsarolással vehették rá az együttműködésre
Bevetették a mézesbödön-módszert: egy dekoratív nő rendszeresen Írországba utazott, találkozott a politikussal, majd visszautazott Oroszországba.
Villa, hawaii lakás és Ferrari – azzal vádolják, hogy Kínának kémkedve épült be New York vezetésébe
Tíz vádponttal néz szembe Linda Sun, aki két New York-i kormányzót is szolgált, és a gyanú szerint illegális eszközökkel is igyekezett Peking-barát irányba tolni őket. A kínai állam a vádirat...
Holtan találták Bálngyimírt, a kiugrott orosz kémnek tartott fehér bálnát
Bálngyimír nagyon szelíd volt, szívesen játszott az emberekkel, pár napja még semmi baja nem volt.
Bukta Béla minisztériumi tanácsadó volt, menedékjogot kért Amerikában, és nem akar magyar bíróság...
Varga Mihály egykori tanácsadója ellen korábban kémkedés miatt indult eljárás, de abban az ügyben felmentették. Most hamis tanúzás miatt körözik.
A szerb titkosszolgálat állítása szerint horvát kémet kaptak el Belgrádban
Egy horvát énekesnőt pedig őrizetbe vettek a szerb határon, és kihallgatták.
Rejtélyes drónok jelentek meg egy németországi ipari park felett, katonai eszközök lehettek
Az ügyészség kémkedés miatt indított nyomozást.
Elismerte bűnösségét az amerikai katona, aki Kínának adott el titkokat
Egyik levelében Schultz azt írta a kínaiaknak, hogy „bárcsak ő lehetne Jason Bourne”, utalva a kitalált kémfigurára.
Kövess minket Facebookon is!