Egy kedves amerikai házaspár egy lepattant londoni külvárosi lakásból működtette a szovjetek legfontosabb kémhálózatát
Éppen 65 éve, 1961. március 13-án kezdődött meg a hírhedt portlandi kémbanda pere, ami később a hidegháború egyik legismertebb kémügyeként vonult be a történelembe. Ebben a sztoriban minden megvolt, ami egy klasszikus kémthrillerhez kell: titkos katonai információk, házasságtörés, mikrofilmek, rejtett rádióadók, és egy teljesen átlagosnak tűnő londoni, külvárosi ingatlan.
A történet főszereplői Helen és Peter Kroger, egy átlagosnak tűnő amerikai házaspár, aminek tagjai azonban a legkevésbé sem voltak átlagosak, összesen kilenc évet töltöttek börtönben kémkedésért. A házaspárt a szabadulás után egy repülőgépen vitték Lengyelországba, ahol szovjet ügynökök várták őket. A BBC riportere, Tom Mangold így számolt be az útról: kevesebb mint egy órán belül Krogerék kommunista földre lépnek, amelyért csaltak, hazudtak, kémkedtek és ami miatt kilenc évet töltöttek börtönben.
A házaspárt azután ítélték el, hogy kiderült, a hírhedt, öt tagból álló brit portlandi kémhálózat tagjai. Ez a hálózat a korszak egyik legfontosabb szovjet hírszerzési művelete volt Nagy-Britanniában. A kémek olyan módszert dolgoztak ki, amivel a brit haditengerészet titkos dokumentumait juttatták el Moszkvába.
A hálózat célpontja a portlandi Admiralty Underwater Weapons Establishment nevű kutatóintézet volt, ami Anglia déli partján, egy félszigeten működött. Itt a Királyi Haditengerészet egyik legérzékenyebb fejlesztési programján dolgoztak: tengeralattjáró-elhárító fegyvereken és felderítőrendszereken. Az intézetben minden egyes új fejlesztést aprólékosan dokumentáltak. A prototípusokról készült fotók, műszaki rajzok és részletes leírások külön dossziékba kerültek. Ezek az információk felbecsülhetetlen értéket jelentettek a szovjet hírszerzés számára.
Ahhoz azonban, hogy a dokumentumokhoz hozzáférjenek, belső emberekre volt szükség. Ketten közülük a kutatóintézetben dolgoztak. Harry Houghton egykori haditengerészeti tiszt volt, akit még akkor szervezett be a kommunista hírszerzés, amikor a brit nagykövetségen szolgált Lengyelországban. Miután 1953-ban visszatért Nagy-Britanniába, a portlandi kutatóintézetben kapott állást irodai alkalmazottként, és hamarosan újra kémkedni kezdett. Itt ismerkedett meg Ethel Geevel, aki hozzá hasonlóan az intézetben dolgozott, és magasabb minősítésű dokumentumokhoz fért hozzá.
A két munkatárs viszonyt kezdett egymással, majd férj és feleségnek kiadva magukat rendszeresen Londonba utaztak, ahol átadták a megszerzett iratokat a KGB kapcsolattartójának. A brit belbiztonsági szolgálat, az MI5 2019-ben nyilvánosságra hozott iratai szerint Houghton felesége már jóval korábban gyanút fogott. A nő furcsának találta férje gyakori londoni útjait, és egyszer azt látta, hogy a férfi egy köteg bankjegyet húz elő a zsebéből, majd feldobja a levegőbe.
Egy másik alkalommal egy csomagot talált az asztalán, benne „szigorúan titkos” feliratú papírokkal. Egy lépcső alatti rejtekhelyen egy apró fényképezőgépet is felfedezett. Amikor rákérdezett, Houghton dühbe gurult. A nő jelentette a gyanúját a hatóságoknak, de a figyelmeztetést nem vették komolyan. Pedig a kis kamera, amelyet Houghton felesége talált, kulcsfontosságú eszköz volt a kémhálózat számára: az eszköz képes volt teljes oldalakat rázsugorítani egy egészen apró filmkockára.
Az így készült, úgynevezett mikropontot papírra lehetett ragasztani – akár egy mondat végén lévő írásjel méretében –, és így észrevétlenül lehetett elküldeni például egy képeslapon vagy postára adott könyvben. Ha valaki nem tudta pontosan, hol keresse, gyakorlatilag lehetetlen volt észrevenni. Volt a hálózatnak egy másik, legalább ennyire pontos része, ők voltak Krogerék. A londoni külvárosban élő Peter és Helen Kroger a szomszédok szemében egyszerű emberek voltak, a férfi amerikai könyvekkel kereskedett, ami jó magyarázatot adott a külföldi utazásokra, így még akkor sem fogtak gyanút, amikor feltűnően sokat járt a vasfüggöny mögé.
A látszólag jelentéktelen külvárosi ingatlan azonban egy kifinomult kommunikációs központként működött, rejtett rádióadóval, a mikropontok gyártásához szükséges felszereléssel és titkos fotólaborral. A házaspár valódi neve Morris és Lona Cohen volt, mindketten amerikai állampolgárok és tapasztalt szovjet ügynökök voltak. A hálózat központi figurája a KGB kapcsolattartója volt, aki Londonban Gordon Lonsdale néven élt, és kanadai üzletembernek adta ki magát. Lonsdale a fedősztorija szerint zenegépek forgalmazásával foglalkozott, és a sikeres vállalkozása révén fényűző életet élt.
Az ő neve valójában Konon Molody volt, orosz születésű KGB-ügynök. Az ő feladata az volt, hogy átvegye a portlandi intézetből kiszivárogtatott információkat Houghtontól és Geetől, majd továbbítsa azokat a Kroger házaspárnak, amely Moszkvába küldte az adatokat. A hálózat éveken át zavartalanul működött, egészen addig, amíg a nyugati hírszerzések nem kaptak egy fontos figyelmeztetést. Michał Goleniewski, a lengyel hírszerzés tisztje – fedőnevén Sniper, azaz mesterlövész – valójában hármas ügynök volt. A CIA-nak szovjet és lengyel titkokat adott át, és közölte velük, hogy a szovjeteknek van egy magas szinten elhelyezkedő brit informátoruk, aki haditengerészeti kutatásokhoz kapcsolódik. Az információ elég homályos volt, de elég aggasztó is ahhoz, hogy az MI5 nyomozókat küldjön Portlandbe.
A gyanú hamar Harry Houghtonra terelődött, akinek londoni útjait azután egyre alaposabban figyelték. Egy alkalommal a nyomozók azt látták, hogy egy táskát ad át egy férfinak, akit később Gordon Lonsdale-ként azonosítottak. A megfigyelés ezután a londoni külvárosban folytatódott, ahol Lonsdale rendszeresen felkereste a Kroger házaspár ingatlanát. Az MI5 és a rendőrség két hónapon át figyelte a házat. A művelet különösen szokatlan volt: a megfigyelést a szomszédos házból végezték, ami a Search család tulajdonában állt. A családnak úgy kellett tennie, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Gay Search, aki akkor 15 éves volt, később a BBC-nek mesélt erről. Elmondta, hogy az anyja rendkívül ügyesen játszotta a szerepét, miközben az MI5 fokozatosan árulta el nekik, hogy a Kroger házaspár valójában nem az, akinek mondják magukat.
1961 elején az MI5 már attól tartott, hogy a kémek gyanút fognak és megpróbálnak eltűnni, így akcióba léptek. Január 7-én Houghtont és Geet London központjában fogták el Lonsdale-lel együtt, közvetlenül egy találkozó után. A náluk lévő bevásárlótáskában négy tesztfüzetet találtak, valamint egy előhívásra váró filmtekercset, amely többek között a HMS Dreadnought, Nagy-Britannia első nukleáris tengeralattjárójának műszaki adatait tartalmazta. Ugyanezen a napon letartóztatták a Kroger házaspárt is. A különleges nyomozócsoport vezetője, George Smith felügyelő később azt mondta a BBC-nek, hogy Kroger asszony a letartóztatás pillanatában megpróbált bizonyítékokat megsemmisíteni. A nő megkérdezte, hogy mivel úgy tűnik, hosszú időre elutaznak, begyújthat-e a kazánba.
A nyomozó beleegyezett, de előtte meg akarta nézni a nő táskáját. Egy fehér borítékban olyan papírt talált, amelyen négyes blokkokba rendezett számok álltak. Később kiderült, hogy ezek egy térkép koordinátái voltak, amik titkos találkozóhelyeket jelöltek. A ház átkutatásakor a rendőrök a konyhában egy kis pincébe vezető csapóajtót is találtak, a fürdőszoba pedig egyben fotólabor is volt. A padlásról kamerák, fotófelszerelések, egy 22 méter hosszú rádióantenna és egy nagy teljesítményű rádióadó került elő, valamint 6 ezer dollár készpénz, ami akkoriban elég soknak számított (mai pénzben kifejezve bő 65 ezer dollár, azaz közel 22 millió forint).
Gordon Lonsdale (Konon Molody) 25 év börtönbüntetést kapott, de kevesebb mint négy évet töltött rács mögött. 1966-ban kicserélték Greville Wynne brit üzletemberre, akit Moszkvában ítéltek el kémkedésért. Amikor visszatért a Szovjetunióba, hősként ünnepelték, és 1968-ban egy James Bond-hangulatú film is készült az életéről, Harc a sátánnal címmel.
1970-ben, mindössze 47 évesen halt meg. A Kroger házaspárt húsz év börtönbüntetésre ítélték, de 1969-ben őket is elcserélték Gerald Brooke brit egyetemi oktatóért, akit négy évre zártak börtönbe a Szovjetunióban, mert szovjetellenes röplapokat csempészett az országba. A Krogerék először Lengyelországba repültek, majd Moszkvában telepedtek le.
Mindketten megkapták a Vörös Zászló Érdemrendet, és 1998-ban bélyegeken is megemlékeztek róluk az Orosz Föderáció hősei között. Harry Houghton és Ethel Gee a kiszabott 15 évből kilencet töltött börtönben. Gee a szabadulása után visszaköltözött portlandi otthonába, ahol az utcán gyakran árulónak nevezték. Amikor egy BBC-s riporter megjegyezte, hogy az emberek talán nem örülnek annak, ha egy kémmel kell egy utcában élniük, Houghton ingerülten csak annyit mondott: akkor költözzenek el ők. Gee pedig azt mondta, szerinte teljes joga van hazamenni, számára az ügy lezárult, ő csak csendes életet szeretne élni. Egy évvel később ők ketten már a civil életben is egy párt alkottak, össze is házasodtak.
Forrás: BBC
