Kamala Harris
ENSZ-főtitkár: Jimmy Carter jelentős mértékben hozzájárult a nemzetközi békéhez
Antonio Guterres mellett több elnök és miniszterelnök megemlékezett a volt amerikai elnökről.
Befejezi pályáját az amerikai közvélemény-kutatás királynőjének is nevezett Ann Selzer
Durván elmérte Harris előnyét Iowában.
A térképeken is látszik, hogyan javított Trump a támogatottságán a nyugati csatatérállamokban
A republikánus megválasztott elnök annak ellenére győzte le Harrist Nevadában és Arizonában is, hogy a szenátorválasztáson pártja jelöltjei alulmaradtak a demokrata szenátorjelöltekkel szemben.
Itt a vége: Trump az utolsó csatatérállamot is behúzta, Arizonával teljes a végeredmény
A republikánus jelölt 312 elektorral zárt.
Egyre több amerikai nő fordul a férfiakat teljesen bojkottáló koreai feminista mozgalom felé
Sok fiatal, demokrata nő azt gyászolja így, hogy Trump legyőzte Kamala Harrist az elnökválasztáson.
Nevadát is behúzta Trump
Az egyetlen nyitott kérdés a képviselőházi többségé, ahol szintén a republikánusok állnak jobban.
Kamala Harris: Sokan azt gondolhatják, hogy sötét korszak jön, de remélem, hogy ez nem így van
A demokraták elnökjelöltje elmondta búcsúbeszédét Washingtonban. Martin Luther Kingtől idézett, és arra kért mindenkit, hogy ne csüggedjen, hanem tűrje fel az ingujját, és kezdjen munkához.
A nap, amikor az amerikaiak újra Trumpra bízták az országukat
Üres székek között kétségbeesett demokrata választók és örömmámorban úszó Trump-szavazók, akiknek a visszatérő elnök az USA legnagyszerűbb éveit ígérte – képeken a történelmi jelentőségű választás...
Azzal nem lehet választást nyerni, hogy jaj, veszélyben a demokrácia
Végképp meghülyültek az amerikaiak, vagy végre megjött az eszük? Trump választási győzelmének okai ennél azért kicsit árnyaltabbak – mit mutat meg az elnökválasztás a 21. század Amerikájáról, és mit...
A következő négy év nagyon más lesz, mint Trump első elnöksége
Visszaszerezte Georgiát, és ahogy 2016-ban, úgy most is megnyerte az északi rozsdaövezet államait, végül magabiztos többséget szerezhet az elektori kollégiumban. Délen a független, északon a latino...









