Jogállamiság

A bírói függetlenségért és a jogállamiságért is küzdünk – megalakult az új Országos Bírói Tanács
Partnerséget ígért a korábban súlyos kormányzati támadások kereszttüzébe került testületnek az igazságügyi miniszter. A bírósági hivatal elnöke szerint előfordulhatnak majd hatásköri viták, de...
Soros uniós elnökség: Nem hallgatnák meg magyar elnökséggel a magyar kormányt a jogállamiságról
Minden lehetőség az asztalon van, hogy ne a júliustól soros magyar kormány vezetésével hallgassák meg a magyar kormányt a hetes cikkes eljárásban Hadja Lahbib szerint.
Az EP aggódik Orbán szlovák szövetségese miatt
Robert Fico szlovák miniszterelnök megosztó beszédei és a kormánya intézkedéseit elítélő állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament. A Fidesz nemmel szavazott.
Von der Leyen: 20 milliárd euró befagyasztva marad, amíg Magyarország nem teljesíti a feltételeket
Az Európai Bizottság elnöke a szabályokkal és a reformokkal magyarázta, miért tették elérhetővé az EU-források egy részét. Az EP-képviselők jó része szerint Orbán Viktor zsarolt, a Fidesz szerint...
Népszava: Az EP perelne, amiért részben elérhetővé tették a blokkolt uniós támogatásokat
A hetes cikkes eljárás továbbléptetésére is felszólít a tervezett szöveg, de a magyar szavazati jog elvételére a miniszteri Tanácsban nem.
A Momentum nyerte a Fidesszel szemben az erasmusos módosítóháborút az EP-ben
Jobboldali képviselők a tárgyalások átláthatóságát kérték volna számon, a liberálisok a kormány felelősségét hangsúlyozták.
Az EP a magyar jogállamiságról készül határozattal, fideszes politikusok koholt vádakat emlegetnek
Akár a hetes cikkes eljárás továbbléptetését is kérhetik a képviselők, Deutsch Tamás szerint bezzeg a lengyel kormányról kussolnak.
Az utolsó részletet is utalták az uniós helyreállítási alap előlegéből
Addig nem jön több pénz Magyarországra az uniós alapból, amíg nem teljesül minden jogállamisági és korrupcióellenes szupermérföldkő.
A Fidesz éve lehet 2024 az EU-ban
Már 2023 vége előtt elkezdtek befolyni a korábban blokkolt magyar EU-támogatások, és 2024-ben a még megmaradt befagyasztások jó részét is feloldhatják. Jön az EP-választás várhatóan erősödő...
Lengyelországban felmentették a közmédia vezetését, leállt a legelfogultabbnak tartott tévé adása
A Fidesszel szövetséges egykori kormánypárt politikusai a demokrácia és a jogállamiság védelmében a közmédia székházához vonultak.
Kövess minket Facebookon is!