A New Yorkot ért terrortámadás 20. évfordulójáig az USA kivonná csapatait Afganisztánból
Van, aki attól tart, hogy eldurvul a helyzet, ha a szövetségesek kivonulnak, mások szerint pedig pont akkor lesz baj, ha maradnak.
Biden beszélt Putyinnal az ukrajnai helyzetről
Biden azt mondta, hogy az USA fellép a nemzeti érdekeinek védelmében.
Biden bizottságot hoz létre az amerikai legfelsőbb bíróság megreformálására
Donald Trump elnöki ciklusa alatt merült fel, hogy az alkotmánybírósági jogkörökkel bíró testület reformra szorul. Legalábbis a demokraták szerint.
A fegyvertartás szigorítása irányába mutató lépéseket jelentett be Biden
Első körben változtatnak néhány besoroláson, és új szabályokat dolgoznak ki a „szellemfegyverekre”.
Biden: Élet-halál harcot vívunk a vírus ellen
Hivatalba lépése óta már 150 millió oltást adtak be az Egyesült Államokban.
Biden: A vakcina erkölcsi kötelezettség
Húsvéti üzenetében a Biden házaspár János evangéliumából is idézett.
Biden 2000 milliárd dolláros gazdasági csomaggal akarja megnyerni Amerikának a jövőt
Infrastruktúra-fejlesztés és a zöld beruházások a fő pillérei Biden tervének, de a tervezett adóemelések miatt már betámadták.
Ismét harapott Biden kutyája, hiába kapott vidéken pótkiképzést
A first lady szóvivője szerint Major még nem szokta meg teljesen az új környezetét.
Biden: Tervezek újraindulni 2024-ben
Az amerikai elnök csütörtökön tartott először sajtótájékoztatót január 20-i beiktatása óta.
Kicsit megnevelték vidéken Biden kutyáit, visszatérhettek a Fehér Házba
Hivatalosan nem azért ebrudalták ki őket, mert az egyikük megharapta a szövetségi titkosszolgálat egyik ügynökét.
Kövess minket Facebookon is!