Biden: Mindig jobb szemtől szemben találkozni

2021. június 16. – 13:34

frissítve

Biden: Mindig jobb szemtől szemben találkozni
Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Ahogy mondtam, azt gondolom, hogy mindig jobb szemtől szemben találkozni” – mondta Joe Biden amerikai elnök a találkozó kezdetén, míg Vlagyimir Putyin orosz elnök arról beszélt, hogy reméli, a Genfben tartott első találkozójuk eredményes lesz. Kölcsönösen elmondták, vannak megvitatandó témák, amelyek átbeszélése közös érdek, így fontos lehetőségként tekintenek a találkozóra

Az elnökök kényelmetlen fotelekben és a külügyminiszterek szemlátomást még kényelmetlenebb székeiben való fotózkodása után elkezdődött a szűk körű tárgyalás négyesben. Az elnöki és külügyminiszteri kvartett megbeszélése két órán át tartott. Ezután köezdődött a szintén bő két órásra tervezett nagyobb létszámú delegációk részvételével tartandó tárgyalási szakasz.

Antony Blinken már tweetelt is egyet az emberi jogok védelmének fontosságáról, megemlítve, hogy az ENSZ tíz éve fogalmazta meg az üzleti vállalkozásokra és emberi jogokra vonatkozó irányadó elveket.

Trumppal fesztelenebb volt, mégsem volt eredményes

Miután a 18. századi Villa la Grange-hoz megérkeztek, ott Guy Parmelin svájci elnök köszöntötte őket, és megtörtént az első kézfogás is Biden és Putyin között. A két elnök külügyminisztereik, amerikai részről Antony Blinken, orosz részről Szergej Lavrov kíséretében néhány fotó erejéig a villán belül is a sajtó rendelkezésére állt, a háttérben egy földgömbbel.

Kérdéseket is odakiáltott néhány újságíró, de ezekre az elnökök nem válaszolta, de Biden bólintott arra a kérdésre, hogy „bízik-e Putyinban, megbíznak-e egymásban.”

A fotózás és az ilyenkor szokásos udvarias csevegés kissé kaotikusra sikerült, a nagy háttérzajt az okozta, hogy az orosz biztonsági emberek a Fox News szerint túlságosan hátra akarták szorítani a fotósokat, akadályozva munkájukat. Ezután a kitereléskor is vita kerekedett több amerikai újságírók, a Fehér Ház delegációjának néhány képviselője, illetve az orosz biztonságiak között a durvának tartott kiterelés miatt.

Az bizonyos, hogy a hangzavarra egy ideig Biden, Putyin és a külügyminiszterek is felfigyelnek.

A közjátéktól eltekintve a találkozó eddig a tervezett ütemben halad, a tervek szerint a tárgyalás után közös sajtótájékoztató nem lesz, helyette Putyin, majd Biden külön-külön áll a sajtó elé.

A találkozó előzményeiről, a mélyponton lévő amerikai–orosz viszonyról és a Genfben várható kérdésekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen>>>

„Miért lenne harcias a hangulatunk, nem háborúzni megyünk” – mondta az orosz elnöki szóvivő nem sokkal azelőtt, hogy Putyin gépe leszállt Genfben egy óra előtt. Dmitrij Peszkov szavai azonban a harcias hangulat tagadásával is jelzik, hogy minden korábbinál feszültebb légkörben találkozik első alkalommal Putyin és a januárban beiktatott Biden. Az amerikai elnök nem sokkal fél kettő előtt érkezett a villához.

Biden és Putyin első kézfogása még a villán kívül – Fotó: Sergei Bobylov / Sputnik / AFP
Biden és Putyin első kézfogása még a villán kívül – Fotó: Sergei Bobylov / Sputnik / AFP

Utoljára republikánus elődje, Donald Trump találkozott négyszemközti megbeszélésen az orosz elnökkel, 2018 nyarán, Helsinkiben. Washington és Moszkva viszonya már akkor sem volt felhőtlen, de a két elnök személyes kapcsolata igen. Igaz, Trump ezzel akkor csak az érzetet erősítette, hogy Putyin befűzte őt: az amerikai elnök saját titkosszolgálatának információit megtagadva közölte, hogy nincs oka kételkedni Putyin szavaiban, aki azt mondta, hogy Oroszország nem próbálta meg befolyásolni az amerikai elnökválasztást.

Ilyen kijelentésre Bidentől nem lehet számítani, a szankciókkal sújtott viszonyt diplomaták kölcsönös kiutasítása, nemzetközi egyezmények felmondása kíséri, és az amerikai elnök számos ügyet, többek között az ellenzéki Alekszej Navalnij bebörtönzését is fel akarja hozni.

Az amerikai elnök azonban azt is jelezte, hogy kész együttműködni orosz kollégájával – akit ezúttal nem gyilkosnak, hanem méltó ellenfélnek nevezett –, „ez nem a barátságról vagy a bizalomról szól”, hanem olyan területek kijelöléséről, amelyekben a két ország együtt tud működni – mondta Biden még a hétfői NATO-csúcs után Brüsszelben, nem részletezve a lehetséges területeket.

Putyin a maga részéről a nukleáris fegyverek mennyiségét szabályozó egyezmények, a globális klímaváltozás, a terrorizmus elleni harc és a világjárvány területeit említette, ahol el tudja képezni a kooperációt.

Vannak azonban olyan témák, amelyekről bizonyosan szó lesz, de szintén bizonyosan nem az együttműködésre futnak ki, legfeljebb a vörös vonalak kijelölésére. Biden már korábban jelezte, hogy

  • szó lesz Ukrajnáról,
  • a belarusz helyzetről,
  • az Oroszországhoz köthető kibertámadásokról,
  • az amerikai választást érintő befolyási kísérletekről,
  • a bebörtönzött orosz ellenzéki Alekszej Navalnijról, akiről Putyin a CNBC-nak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy nem tudja garantálni, hogy élve kerüljön ki a börtönből,
  • és a tavaly kémkedés vádjával Moszkvában 16 évre elítélt egykori amerikai haditengerészről, Paul Whelanról és a kilenc évre elítélt Trevor Reedről, aki a vád szerint egy bárban ittasan megtámadott egy rendőrt. Ezt az Egyesült Államok moszkvai nagykövete abszurdnak nevezte.
  • A nagykövetekről is szó lesz, ugyanis most egyikük sincs állomáshelyén, a két ország kölcsönösen hazarendelte őket, miközben egymás diplomatái közül tucatnyit kiutasítottak.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!