A legfelsőbb bíróság visszadobta a republikánus államok Obamacare elleni jogi kifogását

2021. június 17. – 20:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai legfelsőbb bíróság fenntartotta Barack Obama 2010-es egészségügyi reformját, amelynek célja, hogy minden amerikai számára megfizethető egészségbiztosítást tegyen hozzáférhetővé, elutasítva Texas és 17 másik republikánus kormányzású állam jogi kifogását, írja a BBC.

A legfelsőbb bíróság 2010 óta már a harmadik alkalommal dob vissza egy, az Affordable Care Act, becenevén Obamacare ellen beadott jogi kifogást.

A törvény több millió alacsony jövedelmű amerikai számára biztosít hozzáférést az egészségbiztosításhoz, valamint megtiltja a biztosítóknak, hogy ügyfeleiktől korábban meglévő betegség miatt megtagadják a fedezetet.

A mostani jogi kihívást Donald Trump korábbi elnök is támogatta, aki 2016-os megválasztásakor a törvény hatályon kívül helyezését ígérte. A republikánusok az elmúlt több mint egy évtized során számos alkalommal próbálkoztak a törvény megdöntésével a kongresszusban és a bíróságokon is, eddig azonban minden alkalommal kudarcot vallottak, csak kisebb módosításokat sikerült kicsikarniuk.

A bírák végül 7-2-es többséggel döntöttek úgy, hogy a kihívóknak nem volt jogalapjuk a keresetük benyújtására. A Donald Trump által kinevezett három bíró megosztott volt, Brett Kavanaugh és Amy Coney Barrett az Obamacare mellett, Neil Gorsuch viszont a szintén konzervatív, George W. Bush által kinevezett Samuel Alitóhoz csatlakozva a törvény ellen foglalt állást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!