Megkapta Japán legrangosabb irodalmi díját, majd bevallotta, hogy ChatGPT-t is használt az íráshoz
A könyve mintegy 5 százalékát az AI által generált mondatok teszik ki.
Nattán-Angeli Nóra: Tigris utca
„Éjszaka felriadtam, és átmentem hozzá, oda akartam mellé feküdni. Olyan mélyen aludt, hogy alig tudtam felébreszteni. Amikor nagy nehezen felébredt, azt motyogta, kislányom, most nagyon fáradt...
Még a Sátántangó nyomoránál is jócskán lejjebb vagyunk mostanra
Ha a Zsömle odavan nem is ér fel az életmű legjobb regényeihez, a 70 éves Krasznahorkai László ismét bebizonyította: még mindig tökéletesen érzi és érti a világot.
A MANIAC az emberi tudás végső határára, sőt azon is túlra repít
A chilei Benjamín Labatut regénye a közelmúlt egyik legjobban sikerült fúziós irodalmi alkotása, amely egyszerre ötvözi a tudományos-életrajzi művek és a szépirodalmi kötetek legjobb jegyeit,...
Berta Ádám: Diófalva
„Én is mókus vagyok. Felülök a villamosra, hazadöcögök. Ideje lenne, de még nem költöztem el a szüleimtől. A faluban elhaladok a nagy dió- és mogyoróraktárak mellett, befordulok az utcánkba, nyitom...
Hartay Csaba: Kiköltözni egy évből
„A lépcsőházajtóból nézem a szilveszteri tömeget. Szarvason ilyenkor mindenki végigvonul a Szabadság utcán. Felmásznak, ráülnek a szarvasszoborra, pezsgőízű ölelkezések, borostásan szúrós puszik, az...
Szántó T. Gábor: A másik
„Ahogy apja kilépett az ajtón, és csendben behúzta maga mögött, a fiú csak egy pillanatra tétovázott, a csizmájába és pillekabátjába bújt, nyaka köré tekerte sálját, résnyire nyitotta az ajtót,...
Szív Ernő: Ajándék annak, aki nem szeret kapni
„Akármit teszünk a keze ügyébe, akármit helyezünk a karácsonyfa alá, az ünnepi asztalra [...] ő csak motyog, a vállát húzkodja undok mód, sértetten elfordul, és az már eredmény, ha annyit előprésel...
Monacóban élő milliárdos romániai érdekeltségét szórta meg magyar közpénzzel az NKA
A pénzek kiosztásáról döntő kollégiumot Orbán János Dénes vezeti, aki tizenéve több tízmillió forinttal volt adósa a milliárdosnak.
Benedek Szabolcs: Ki ad karácsonyra festményt ajándékba?
„A képet olyankor levették a vécéajtóról, és a nappaliban arra a szögre akasztották, amelyen rendes esetben Tímea gyerekkori fotója lógott. A portré pár órára bekerült a ruhásszekrénybe, Roland...
Kövess minket Facebookon is!