Infláció
Eurostat: 25,6 százalékkal még mindig EU-rekorder az infláció Magyarországon
Az uniós átlag már csak 8,3 százalékon áll.
A covid-járvány kezdete óta 70-80 százalékkal lett drágább étterembe járni
Januárban öt százalékkal több éttermi fogyasztásért fizettünk 37 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Megüzente az olajkartell, hogy nem szabad leírni
Az OPEC továbbra is az árakat meghatározó szereplő szándékozik lenni a piacon. A drágább olaj miatt az infláció elleni küzdelem is nehezebb lesz.
A magyar infláció 10 százalékponttal jár Közép-Európa előtt
Lengyelországtól Romániáig 15 százalék körüli a pénzromlás üteme, míg nálunk még mindig 25 százalék feletti az infláció.
Publicus: Hónapról hónapra egyre többet költenek a dolgozók és a nyugdíjasok élelmiszerre
Azok viszont egyre kevesebbet, akik nem dolgoznak, derült ki a baloldali intézet felméréséből.
Az élelmiszerárstop egy ideig még biztosan marad
Orbán Viktor szerint egyelőre még nem csökkent le eléggé az infláció ahhoz, hogy kivezessék az élelmiszerekre kivetett árstopot. A még mindig 25 százalék feletti inflációról azt mondta, biztató a...
Hibás számítás alapján állítja Matolcsy, hogy az ársapkák növelték az inflációt
Téved a Magyar Nemzeti Bank a kiugróan magas hazai infláció okával kapcsolatban, sokkal inkább a fogyasztási adók növelésének következményeit kellene számszerűsíteni.
A kormány bejelentette, hogy majd hamarosan bejelenti, hogy meddig lesznek még ársapkák
Április végéig biztosan érvényben lesznek, de lehet, hogy a kormány szerint annyira kedvező a 25,2 százalékos infláció, hogy utána nem lesz rájuk szükség.
Szinte minden alapélelmiszer ára megduplázódott az elmúlt két évben
A KSH szerint egyre kevésbé tűnik durvának a tavalyi rezsiemelés, de az inflációs adat így is magasabb lett a várakozásoknál.
Nagy Márton a 25,2 százalékos inflációról: Jó úton haladunk
Az intézkedések működnek, eredményes volt a szankciós infláció elleni vakcina a gazdaságfejlesztési miniszter szerint.









