Infláció
Ősszel enyhülhet az élelmiszer-infláció egy német árszakértő szerint
A nagy boltláncok próbálnak olcsóbb beszerzési forrásokat felkutatni, másrészt elérhetjük azt az árszintet, amikor esik a kereslet.
Az alapkamat 70 százalék, de az infláció még ennél is több Argentínában
Miután egy politikai válság vad áremelésekhez vezetett, júliusban több mint 70 százalékos inflációt mértek a dél-amerikai országban. Az éves ütem 90 százalék lehet.
Ez a válság földre viheti a magyar gasztroforradalmat
Rengeteget fejlődött a magyar vendéglátás a növekedés évtizedében, aztán gyorsan kapott két akkora pofont, ami után nehéz lesz felállni. A Covid-kilábalás közepébe rondított most bele a 2022-es...
Jelentősen enyhült a drágulást okozó szállítmányozási káosz
Több mutató alapján is olcsóbban jut el a világ egyik pontjáról a másikra a konténerekben szállított áru, ami az inflációt is enyhítheti. Igaz, még lehetnek akadályok a díjak további csökkenése előtt.
Nagy fordulat után már csökkennek az árak az amerikai e-kereskedelemben
Miközben a világ jelentős részéhez hasonlóan az Egyesült Államokban is a magas infláció ellen küzdenek a döntéshozók, az e-kereskedelemben már visszatért az árak csökkenése.
Az MNB alelnöke szerint hónapokon belül 19% lehet az infláció
A rezsiárak emelkedése önmagában 3 százalékot ad hozzá az inflációhoz, mondja Virág Barnabás.
Mióta mérik, sosem volt ilyen magas a nyugdíjasokat sújtó infláció, újabb nyugdíjemelés kell
Az elmúlt húsz évben 12,4 százalék volt a csúcs, most 13,8 százalékos a nyugdíjas infláció.
Az üzemanyagárstop nélkül 18 százalék lenne az infláció
Több mint két évtizedes csúcsra emelkedett az infláció júliusban, ám a hatósági üzemanyagár nélkül még ennél is sokkal magasabb lenne a mutató.
Luxus 2022: Zsíros kenyér
Az igazán tehetősek szakácsaikkal készíttessenek el egy nagy fazék löncshúsos raviolit!
Újabb 24 éves csúcson, 13,7 százalékon az infláció
Az élelmiszerek ára 27 százalékkal volt magasabb idén júliusban, mint egy éve, de például a kenyér egyetlen hónap alatt majdnem 13 százalékkal drágult. A szezonális hatásoktól megtisztított,...









