A válság miatt bajban vannak az ökumenikusok, hamarabb indítják adománygyűjtő akciójukat
A gazdasági válság és áremelkedések miatt a hagyományoktól eltérően már hétfőn elindította Ételt.Otthont.Esélyt elnevezésű adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet, írja az MTI.
Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója az adománygyűjtés elindítását bejelentő hétfői budapesti sajtótájékoztatón többek között elmondta, a segélyszervezet rezsiköltségei drámaian megnőttek. Példaként említette, hogy
van olyan intézményük, ahol a fűtési költség 3 millió forintról 22 millió forintra nőtt. A debreceni hajléktalanokat segítő központ 2640 adag reggelit ad a leginkább rászorultaknak havonta, ennek költsége 300 ezerről 600 ezer forintra nőtt.
Lehel László hangsúlyozta: a megnövekedett élelmiszer- és rezsiárak ellenére sem szeretnék elengedni az esélyteremtő programokban résztvevő gyermekek kezét, hiszen a szervezet legfontosabb célkitűzése továbbra is a hosszú távú esélyteremtés. Úgy becsülik, hogy idén mintegy 80 ezer rászoruló kér segítséget az Ökumenikus Segélyszervezettől, és
„ebben a helyzetben nem teheti meg a segélyszervezet, hogy csökkenti a működését, intézményeket zár be. Erről szó sem lehet. Egy kiút van: megtartani és működtetni ezeket az intézményeket, sőt fokozni az erőfeszítéseket, hogy minél több helyen segíthessünk”
– mondta, hozzátéve, a segélyszervezet által működtetett intézmények fenntartásához kérik most az emberek segítségét, hogy továbbra is ételt, otthont, esélyt adhassanak a rászorulóknak. A kezdeményezést a segélyszervezet oldalán lehet támogatni.
Nem az Ökumenikus segélyszervezet az egyetlen, amelyiknek gondot okozhat az infláció és a megemelkedett rezsi, miközben egyre többen fordulnak hozzájuk segítségért. A Telexnek többek között a Baptista Szeretetszolgálat és a Heti Betevő Egyesület is azt mondta, egyre kevesebb adományból kell kielégíteniük az egyre nagyobb igényeket.