Már nem csak hajléktalanok állnak sorba, megjelentek a kiskosztümös nyugdíjasok

„Válság van, ezt mi is érezzük, főleg onnan, hogy az elmúlt hetekben látványosan nőtt a sor a Klauzál téren. Néhány héttel ezelőtt még 220-230 sorszámot adtunk ki, most vasárnap elértük a kritikus 300-as számot. Korábban is ennyit főztünk, de akkor hajléktalanszállókra is tudtunk ételt szállítani, ezt most már nem engedhetjük meg magunknak. Egyre többen, egyre éhesebben, egyre rosszabb körülmények közül érkeznek hozzánk. Ha valamikor, hát most szükségünk van rátok, a támogatóinkra”

– posztolta nemrégiben a Heti Betevő Egyesület a Facebook-oldalára.

Vasárnap kimentünk ezért a Klauzál térre, hogy megnézzük most hányan állnak sorba a Marriott hotel önkéntes séfjei által főzött csirkepaprikásért. Miközben az ételosztás csak 13 órakor kezdődik, a kitartóan szemerkélő esőben már 11 órakor legalább ötven ember volt a téren. Ekkor a Heti Betevő önkéntesei még csak csomagolták a meleg ételhez járó kenyérszeleteket, a házi sütiket, a banánt, és főzték a meleg gyümölcsteát a Kisüzemben.

A 80 éves János és felesége 2014 óta minden vasárnapjukat ezzel töltik. Amikor először hallottak az egyesület akciójáról, először csak egy tepsi süteményt hoztak, aztán szépen lassan összebarátkoztak a többi önkéntessel, és beálltak hozzájuk csomagolni és ételt osztani. Mint mondja, nagyon megérintette őket, amikor látták, hogy hányan rá vannak szorulva a meleg ételre. Máshogy talán nem is találkoznának a társadalom legelesettebbjeivel, de itt személyes kapcsolatot tudtak velük teremteni, és ráébredtek, néha milyen kevésen múlik, hogy valaki kiesik-e a szociális hálóból.

„Hálásak és megköszönik nekünk a munkánkat, tudják, hogy ezért itt senki sem kap fizetést, mindenki a saját szabadidejét áldozza fel hétről hétre. Főleg télen kapunk sok köszönetet, amikor látják, hogy mi is fázunk, vörös a kezünk az osztáskor. Még ők sajnálnak minket” – mondja a korábban vegyészként dolgozó férfi.

Aki sorban áll ételért, nem jókedvéből teszi

Az elmúlt hetek tapasztalatairól azt meséli, hogy

„egyre több az új vendég, főleg mióta ilyen iszonyatos mértékben felmentek az árak. Mindig többségében voltak itt a hajléktalanok, de most már egyre több az idős nyugdíjas és az olyan középkorú ember is, akikről a ruházata alapján senki sem gondolná, hogy rászorulnak. Mi senkitől nem kérdezzük, hogy miért van itt. Aki sorban áll ételért, biztosan nem jókedvéből teszi.”

Dél körülre a téren már minden pad, minden padka foglalt. A szintén önkéntesként dolgozó biztonsági őrök már közel kétszáz sorszámot kiosztottak. A türelmesen ázó-fázó, várakozó emberek között megpillantok két kiskosztümös, nyugdíjas korú nőt, de hiába próbálkozom, udvariasan nemet mondanak, amikor elmondom, hogy riportot készíteni jöttünk. Hasonlóan járok egy festett szőke hajú, középkorú nővel is, ő csak akkor lenne hajlandó elmondani a történetét, ha fizetnék érte, szerinte háromezer forintot mindenkinek megérne a sztorija.

Ebben nem kételkedem, de inkább a társaságában álló férfival kezdek el beszélgetni, aki kérdés nélkül kezdi el mondani, hogy került ide. István 63 éves, két éve járnak az élettársával ebédelni a térre.

„Én most álláskereső segélyen vagyok, kettőnknek száztízezer forintból kellene megélnünk, ebből negyven a rezsi. Nem vagyok lusta, 32 évet végigdolgoztam, voltam targoncavezető, hidegburkoló, az utolsó hat évben biztonsági őr, de aztán megszűnt a cég. Ha megjön az élettársam nyugdíja, otthon tudunk egy darabig főzni, de utána elfogy a pénz. Nincs mit tenni, ezért nincs is mit szégyellni azon, hogy itt vagyunk.”

Azt mondja, „belebetegedett a helyzetbe”, hogy ilyen idősen már nem tud elhelyezkedni. Ami munkát ajánlanak neki, nem tudja elvállalni a rossz fizikai állapota miatt, építkezésekre kellene járnia vagy bútort cipelni. Hét közben a Boráros téren kapnak enni, ruhát egy templomtól kapnak. Ehhez képest elég meglepő, amikor azt mondja, „nem panaszkodom, a körülményekhez képest jól élünk”.

Kitartónak kell lenni, és szorgalmasnak, és akkor fent lehet maradni

Istvánhoz képest Ilona örök fiatalnak néz ki, meg sem mondanám róla, hogy már 68 éves. 1991-ben a lakásmaffia áldozata lett, utcára került, de hajléktalanként is dolgozott, amit tudott. Az utcán ismerkedett meg későbbi jótevőjével, egy 80 éves férfival, aki felvette havi 40 ezer forintért betegápolónak, és most pár éve nála lakhat egy VI. kerületi, 120 négyzetméteres lakásban.

„Szabadidőmben varrni szoktam ismerősöknek, abból tudom még kicsit kiegészíteni a bevételem. Negyven évig dolgoztam a postán és az IKV-nál, de a nyugdíjam így is csak 100 ezer forint. Hát hol lehetne abból megélni?! Pedig én soha életemben nem cigarettáztam, nem ittam, de még egy kávét sem. Az a szerencsém, hogy egészséges vagyok, és tudok dolgozni.”

Ilona hét közben a szintén kisnyugdíjas, idős ápoltjának és magának a Harminckettesek teréről visz ebédet, nagy segítségnek tartja a Heti Betevő ételosztását, mert így hétvégén nem kell főznie. Persze reggelihez, vacsorához így is be kell mennie a boltba, akciós újságokból tájékozódik, hogy mit hol tud megvenni olcsóbban. Ruhákat adományboltban vásárol, ötszáz forintért már cipőt is kap. „Kitartónak kell lenni, és szorgalmasnak, és akkor fent lehet maradni” – mondja.

József, egy 50 év körüli hajléktalan szintén hálás a Klauzál téri ételosztó civileknek, „nagyon finom az étel. Ez nem mondható el a többi helyről, néha olyan kajákat adnak, hogy jobb házaknál a kutyák is különbet kapnak.” Ő 24 éve él az utcán, esténként hajléktalanszállón alszik. Ő sem panaszkodik, „van meleg víz, áram, lehet főzni, van internet”. Hogy mi lesz télen, még nem tudja, a szállón ugyanis azt mondták nekik, a megemelkedett rezsiárak miatt lehet, hogy be kell zárniuk. János koldulni nem szokott, némi pénzre úgy tesz szert, hogy néha vérplazmát ad.

Közben a térre az utolsó pillanatokban megérkezik egy jól öltözött huszonéves, szemüveges fiú – ha az utcán sétálva látnám, azt gondolnám, most jött ki az ELTE BTK-ról, ehhez képest szemlesütve beáll a sorba. A sok megrázó pillanat közül talán az ő esete a legszívszorítóbb.

Az utolsó érkezőnek 252-es számot írnak a karszalagjára. A 300 ételcsomag így is elfogy, a maradékot kiosztják repetába, így vacsora is jut a rászorultabbaknak.

Mi lesz, ha jönnek a nénik a horribilis összegű csekkjeikkel?

Holczer-Nagy Emese, a Heti Betevő önkéntesként dolgozó sajtósa szerint már országosan öt helyen rendeznek hetente ételosztást. Mindenhol helyi éttermek, szállodások főzik meg ingyen az ételeket, amikhez az alapanyagokat az egyesület vásárolja meg. Mint mondja, az emelkedő árak miatt mára egy 300 adagos ételosztás élelmiszerköltsége 80-100 ezer forintról több mint 150 ezer forintra emelkedett. Tavaly több mint 20 millió forint volt az éves bevételük, ennek nagy részét adományozóktól kapták, egy kisebb százalékát cégektől, az adó 1%-os felajánlásokból és pályázati pénzekből. Úgy tűnik, az idén kisebb lesz a keret, ezért kérték az adományozóik segítségét, és nagyon várják az évenkénti, képzőművészeti árverésüket.

Mint mondja, kilencéves működésük alatt egyszer sem láttak olyan sok új arcot az ételosztásokon, mint mostanában, és fel kell készülniük rá, hogy a tél közeledtével egyre többen jönnek majd.

„Félünk tőle, hogy mit fogunk tudni csinálni, amikor már nemcsak ételért állnak sorba a nénik, hanem jönnek a horribilis összegű csekkjeikkel.”

Az egyesület most is támogat anyagilag egy nagymamát, aki négy unokáját neveli egyedül a nyugdíjából, de a várhatóan egyre inkább csökkenő bevételeikből ennél többre aligha futja majd.

Megkerestünk négy segélyező szervezetet, hogy hozzájuk begyűrűzött-e már a válság, növekedett-e a segítséget kérők száma. Közülük kettőtől kaptunk olyan választ, hogy ők egyelőre nem nagyon érzékelték ezt. Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója ugyanakkor azt mondta, hogy februártól nyár közepéig inkább a menekültek, azután inkább a magyar rászorulók keresték meg őket. Jelenleg az energiaárakra hivatkozva kérnek tőlük tartós élelmiszert, meleg ruhát főként idősebb házaspárok.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője, Romhányi Tamás szerint a Máltai pontok egy részén némileg növekedett a segítséget kérő emberek száma, de ezt egyelőre nem neveznék drasztikus változásnak. Többnyire az őszi időszakban megszokott igényekkel találkoznak, a fűtési idénnyel kapcsolatos kérések egyelőre még nem jellemzők náluk.

Aki tavaly még adományozott, idén lehet, hogy segítséget kér majd

A Heti Betevőhöz hasonló aggodalmakról számolt be a Telexnek az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontjának vezetője, Révfalvi Dorottya. Tapasztalatuk szerint augusztus végétől érezhetően megnőtt a segítséget kérők száma, nagyjából 30 százalékkal.

„Már nemcsak a korábban elszegényedő »alsóbb réteg« jelenik meg, hanem a központunkat elkezdték felkeresni a bérből és fizetésből élők is. A legfőbb problémájuk az, hogy a megemelkedett élelmiszerárak miatt jelentősen nőtt a havi kiadásuk.”

Révfalvi szerint sokan azzal a nehéz helyzettel szembesülnek, hogy a rezsi, az élelmiszer- és a gyógyszerárak miatt akkora mértékű rendszeres extra kiadás elé néznek, amire önerejükből nincsen forrásuk. Érezhető az érdeklődők között a növekvő munkanélküliség is – olyanok is jelentkeznek, akik a kereskedelemben és a vendéglátásban dolgoztak, de a gazdasági helyzet miatt csökkent a bevételük, vagy teljesen megszűnt a munkahelyük.

Arra számítanak, hogy a segélykérések növekvő aránya miatt nagyobb erőforrásra lesz szükségük, miközben az élelmiszerárak növekedése rájuk is terhet ró. Bíznak benne, hogy támogatóiknak köszönhetően továbbra is érkeznek felajánlások.

„De számolnunk kell azzal is, hogy aki tavaly még a 1353-as adományvonalunkat hívta, hogy támogassa a munkánkat, idén esetleg maga kerül olyan helyzetbe, hogy a segélyközpont számát tárcsázza majd.”

Egyre többen vannak, akik elvesztették a lakhatásukat

Szilágyi Attila, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a segélyszervezet adományozási igazgatósága jelenleg főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében, valamint az Ormánságban igyekszik enyhíteni a szükséges tartósélelmiszer- és ruhaadományok helyszínre juttatásával és kiosztásával. Munkatársaik tapasztalatai szerint a korábbi évekhez képest jóval nagyobb számban érkeznek be igénylések.

„Jellemzően anyagi természetű kérelmek érkeznek nagyobb számban, ami arra enged következtetni, hogy már most egyre többen vannak olyanok, akik elmaradásba kerültek a rezsiszámlákkal.”

Kőbányán az önkormányzattal együttműködésben hajtanak végre tűzifaprogramot, ott például növelték az egy családnak kiadható tüzelő mennyiségét.

„A hajléktalanellátó intézményeink felé is növekvő igény látszik, az utóbbi időben egyre többen jelentkeznek a szállókra olyanok, akiknek korábban biztosított volt a lakhatásuk, de vagy elveszítették az otthonukat, vagy nem tudták fizetni tovább az albérleti díjat, vagy a munkásszállójuk zárt be.”

Mindeközben a segélyszervezet számára egyre jelentősebb gond az infláció, a megnövekedett rezsi és az üzemanyagár, de továbbra is arra törekszenek, hogy lehetőség szerint egyetlen hozzájuk forduló, nélkülöző ember se maradjon segítség nélkül. Mint Szilágyi Attila mondja, a rászorultak érdekében végzett munkát nem lehet eredményesen végezni támogatások nélkül, ezért ők is várják az adományokat.