Hód
Nem hódmindegy: így kell túljárni a hódok eszén, hogy még örüljenek is neki
Szlovén természetvédők oldották meg a hód-ember együttélés egyik nagy kulcskérdését, az általuk kifejlesztett technikát pedig csúcsra járatva vetették be Budapesten a Csömöri-pataknál. A beavatkozás...
A hódok megcsinálták azt, amit a csehek hat évig terveztek
A hódok meggyorsították a gátépítést, ráadásul 470 millió forintot spóroltak meg a tervezőknek.
Milliókat takarított meg a cseheknek nyolc hód
Ugyanis egy lassan haladó gátprojekt helyett megépítették saját gátjukat, elérve a vízvisszatartást.
Megmenekülhetnek a hódok, védetté nyilvánítaná a rákospalotai lápot a kerületi önkormányzat
Rákospalota határában újraéledt egy lápterület, a Magyar Közút viszont most elbontaná a hódgátat. A végső szót a Fővárosi Közgyűlés mondja ki.
A hódokat egyszer már kipaterolták, de ők is tudják azt a trükköt, hogy van másik
Rákospalota határában egy jó 25 éve letarolt területen újraéledt egy lápterület, amihez a betelepülő hódok is nagymértékben hozzájárultak. A Magyar Közút viszont most egy olajfogó műtárgya...
Hód harapott meg egy nőt Budapesten
A nő a kánikula miatt térdig besétált a Dunába, ekkor ütközött neki egy hódnak.
Hódot kellett menteni a miskolctapolcai barlangfürdőben
Az állat csütörtök este kerülhetett be a medencébe, de sikerült szakszerűen kiszedni.
Hatszáz hódot lőhetnek ki egyetlen vármegyében, de azt sem tudjuk, hogy hány példány él az országban
Felháborodást keltett civil környezetvédők és a szakemberek között, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal november 15-én 600 hód kilövésére adott engedélyt. A hódok segíthetnének az...
30 éve betelepítették a hódokat, ma pörköltet főznek belőlük
Országos botrány lett abból, hogy Tiszaalpáron a hódgyérítés során elejtett egyik hódból pörköltet főztek. A hódokat kilövő vadászok ezután életveszélyes fenyegetéseket kaptak. Úgy tűnik, senki nem...
Ha vízcsobogást hallanak, frászt kapnak, és már építkeznek is
Pár évtized alatt újra benépesítették Magyarországot a korábban kipusztult hódok. Még ha nem is látjuk az állatokat, figyelmesen járva sok hódgátra és -várra lelhetünk szerte az országban. A hódok...









