Hódot kellett menteni a miskolctapolcai barlangfürdőben

2024. április 5. – 21:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A miskolctapolcai barlangfürdő egyik medencéjéből kellett kimenteni egy hódot – írja Facebookon a Mályi Természetvédelmi Egyesület.

Az egyesület tagjai a miskolci állatkert munkatársaival mentek ki közösen megnézni az állatot, amikor a fürdőtől bejelentést kaptak.

A posztjuk szerint a hód valamikor csütörtök este kerülhetett a medencébe, és nem tudott onnan kijönni.

Egy vasketreccel és terelőlapokkal sikerült befogni, a hód a poszt szerint az egyesületnél van, és várják, hogy egy számára megfelelő területen szabadon tudják engedni.

Korábban ezt írtuk a hódokról, amikor azok tömeges magyarországi kilövéséről készítettünk cikket:

Magyarország hódállománya a 19. század közepére a húsáért és a prémjéért való vadászat miatt kipusztult, 1854-ben Ács mellett, a Concó-patakban észlelték utoljára a faj egyedeit. A faj Magyarországra való visszatérése 1991 körül kezdődött, az első példányok spontán vándorlással érkeztek a Szigetközbe Ausztria irányából, de érkeztek hódok Horvátország felől is. A kétezres években ennek következtében már stabil állomány élt a Szigetközben és a Mura mentén. Ezzel párhuzamosan állami támogatással és a WWF segítségével 1996-ban elkezdődött a hódok visszatelepítési programja, amelynek keretében összesen 234 példányt engedtek el 2008-ig Gemenc térségében, a Dráva mentén, a Hanságban és az egyedeknek nagyjából a felét a Tisza vízrendszerén. A hódok ma már Magyarország minden folyójában és az alkalmas kisvízfolyások döntő többségében is jelen

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!