Hatszáz hódot lőhetnek ki egyetlen vármegyében, de azt sem tudjuk, hogy hány példány él az országban

Felháborodást keltett a civil környezetvédők és a szakemberek között, hogy a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal november 15-én 600 hód kilövésére adott engedélyt. Mivel két évvel ezelőtt már kiadtak egy 600-as kvótára engedélyt, de végül mindössze 18 példányt lőttek ki, most is valószínűsíteni lehet, hogy végül jóval kevesebb egyedet fognak elejteni. Az irány azonban határozottan nem jó, a szakértők szerint meg kellene tanulnunk együtt élni az ökoszisztéma-mérnököknek is nevezett állatokkal, akik rengeteget segíthetnének az elvesztett vizes élőhelyeink visszaszerzésében és az aszálykárok mérséklésében.

A kormányhivatal a gyérítési engedélyt 2024. március 31-ig adta meg az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kérelmének eleget téve, azzal a kitétellel, hogy a hódok vadászatára jogosult vadásztársaságok az érintett vízfolyások partvonalától számított maximum 50-50 méteres távolságon belüli területen ejthetik el a hódokat úgy, hogy

a Hanság területén legfeljebb 200, a Szigetközben legfeljebb 160 egyed ejthető el.

A kormányhivatali határozatból kiderül még az is, hogy a vadászok lőfegyverrel végezhetik a gyérítést, ólomsörét használata azonban tilos, és ha csapdákat helyeznek ki, akkor a csapdába esett állat életének kíméletes kioltását lőfegyverrel az adott terület vadásza vagy állatorvos végezheti. A tetemeket vagy a vízügyi hatóság vagy a vadásztársaságok hasznosíthatják úgy, hogy azok adásvétele, cseréje, eladásra történő felkínálása, országból történő kivitele tilos, ha pedig nem támasztanak rá igényt, akkor el kell azokat ásni.

A határozat indoklásában azt írja a kormányhivatal osztályvezetője, hogy „2021-ben a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a faj becsült állománya 2500-2800 példány volt. A szakirodalom szerint ennek a 20 százalékának elejtésével az állomány nem csökken, így évi 600 példány elejtése a természetvédelmi érdekek sérelme nélkül engedélyezhető volt. Az állomány ugyan jelentősen nem növekedett két év alatt, de nem is csökkent, így az állomány szabályozása, az egyes területek eltartó képességhez igazítása továbbra is szükséges. 2022. augusztus 1-jével módosultak az eurázsiai hódra vonatkozó anyagi jogi szabályok, de ezt követően is csupán 18 egyed elejtésére került sor.”

A hivatal itt arra utal, hogy tavaly nyáron a kormány rendeletmódosítása következtében a hód lekerült a hazai védett fajok listájáról, de az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelve továbbra is védi, így természetvédelmi oltalom alatt álló faj maradt (értéke példányonként 50 ezer forint). A változások következtében egyedeit már nemcsak közérdekből (2016–2022), hanem gazdasági kár miatt is lehet gyéríteni október 1. és március 31. között.

A Telex a döntés kapcsán megkereste a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt, hogy megtudjuk, történt-e a vármegyében állományfelmérés, vagy valóban csak becslésekre hivatkozva állítják azt, hogy maximum 2800 hód él a területen; mire alapozzák azt, hogy az elmúlt két évben a hódállomány se nem nőtt, se nem csökkent; milyen szakirodalomra hivatkoznak, amikor arról írnak, hogy az egyedek 20 százalékának kilövésével az állomány nem csökken; az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság egészen pontosan hány egyed kilövésére kért engedélyt; rajtuk kívül mások most ősszel kértek-e még engedélyt hódok gyérítésére, ha igen, akkor ki(k) és hány egyedre; továbbá, hogy a tavalyi kilövési időszakban (2022. október és 2023. március között) hány eurázsiai hód kilövésére kértek engedélyt a hivataltól, abból összesen hányra adtak, és végül hányat lőttek ki.

A kormányhivatal részletesen nem válaszolt a kérdéseinkre, mindössze annyit írtak, hogy „a vármegyei hódállomány felmérését a Fertő-Hanság Nemzeti Park végezte. A 2500-2800-as populációszámú állomány jelentősen pusztítja a faállományt, illetve árvízvédelmi szempontból is veszélyt jelen, ezért számuk szabályozása szükséges. Az Észak-dunántúli Vízügyi Hatóság már az előző években is nyújtott be kérelmet a hódállomány gyérítésére, akkor a lakott területekre betelepülő, összesen 42 egyed elejtését végezték el a vadászok. 2023 őszén egy további kérelem érkezett a kormányhivatalhoz, szintén a belterületen megjelent és problémát okozó hódállomány szabályozással kapcsolatban. Az engedélyezési eljárás még folyamatban van.”

Huszonöt éve tapsoltunk a visszatelepítésükkor, most meg kilőjük őket?

Kun Zoltán, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének elnöke a Telexnek elmondta, hogy megdöbbentette ez a kormányhivatali határozat, már csak azért is, mert 1996-ban, amikor a WWF állami támogatással visszatelepítette a hódokat az országba, ő is dolgozott ezen a projekten Gemenc térségében. Mint mondja,

„ez egy sikeres projekt volt, 25 egyedet engedtünk el akkor, együtt tapsoltunk, és örültünk a hódoknak. Most meg ugyanezen állatok utódait kilőjük?”

Kun Zoltán egyébként nincs ellene állatvédelmi szempontból, hogy gyérítsék a hódokat, de szerinte egy természetvédelmi oltalom alatt álló fajnál jó lenne tudni, hogy mi alapján határozták meg ezt a „tudományosan nem igazolt 600-as kvótát”. Véleménye szerint ez nagyon nem jó irány, még akkor sem, ha kizártnak tartja, hogy ilyen mennyiségű hódot valóban ki fognak lőni jövő március végéig. „Volt olyan év, hogy 50 hód kilövésére adtak engedélyt, de végül egyet sem ejtettek el.”

A tájépítész és természetvédelmi szakértő a legnagyobb problémának azt tartja, hogy

„ez a 600-as szám csak a jéghegy csúcsa lehet, a többi 18 megyében, tehát országos szinten ennél hatványozottan több engedélyt adhatnak ki a kormányhivatalok. Miközben azt sem tudjuk, hogy pontosan hány hód él az országban, mivel a szisztematikus egyedszám-felmérés még mindig nem történt meg. De nemhogy egzakt számaink nincsenek, országos stratégiánk sincs a hódkérdésre.”

Szerinte ezeket az ökoszisztéma-mérnököknek is nevezett állatokat nagyon jól lehetne használni az aszályos években a víz visszatartására, illetve az egyre gyakoribb villámárvizek megakadályozására, és indirekt módon a mezőgazdasági termelésnek is jót tehetne, ha a hódváraknál feltorlódott víz ideiglenesen elöntené a földeket. „Magyarországon a vizes élőhelyeknek már a 80 százalékát elvesztettük, ezek egy részének helyreállítása a hódok ingyenes segítségével lehetséges lenne, mégis ellenségként tekint rájuk a kormányzat, nem pedig partnerként.”

A hódok kilövése nem kínál tartós megoldást a konfliktusok megszüntetésére

A Telexen legutóbb idén februárban foglalkoztunk a hódok helyzetével, amikor kiderült, hogy Tiszaalpáron a hódgyérítés során elejtett egyik hódból pörköltet főztek, és ebből hatalmas botrány lett. Akkor az Agrárminisztérium azt közölte, hogy nem tudják megmondani, hogy a tavaly nyári rendeletmódosítás következtében nőtt-e a hódgyérítésre kiadott engedélyek száma, mivel „az adott tárgyévi engedélyekről az Agrárminisztérium a következő év május 31-ig kéri be adatokat a kormányhivataloktól az úgynevezett derogációs jelentések keretében, amelyeket ezután összesítenek”, ezért november 20-án ismét megkerestük a tárcát, hogy elkérjük ezeket az adatokat. Szerettük volna megtudni azt is, hogy hol kérték és kapták a legtöbb engedélyt, illetve összesen hány hód elejtése történt meg idén tavaszig, illetve kértük, hogy kommentálják a Győr-Moson-Sopron vármegyében kiadott 600-as kvótát, de eddig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Az Agrárminisztérium azonban a februári válaszában sietett leszögezni, hogy a kiadott engedélyek nagyságrendje általában jóval nagyobb, mint a végül elejtett példányok száma, mint írták, „az árvízvédelmi okból történő állományszabályozásra 2016-tól a természetvédelmi hatóságok rendszeresen adnak ki engedélyt eurázsiai hód gyérítésére, ugyanakkor ki kell azt emelni, hogy a maximálisan kilőhető egyedeknek csak töredéke kerül elejtésre”. Arra a kérdésünkre azonban, hogy a minisztérium tudomása szerint jelenleg Magyarországon hány eurázsiai hód él, egy öt évvel ezelőtti adatot küldtek: „az országos hódállományt a 2013-2018-as időszak vonatkozásában 3500-4000 példányra becsülték a szakemberek az élőhelyvédelmi irányelv 17. cikke szerinti kötelező, 2019-es országjelentésben”.

Friss, hivatalos válaszok híján kénytelenek vagyunk Magyarország egyik legismertebb hódkutatójának adataira hivatkozni. Juhász Erika, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa, aki hetedik éve foglalkozik a kutatás mellett többek között a hódok monitorozásával is, az előfordulási helyeiket és az egyedszámokat egyesítő adatbázisuk alapján a Telexnek úgy nyilatkozott, hogy a Czabán Dávid kollégájával közös becslésük szerint 2020-ban 10-11 ezer példány élt Magyarországon.

Győr-Moson-Sopron vármegyében nem először adnak ki engedélyt 250-600 példány elejtésére, a végeredmény azonban jellemzően évi 10-18 kilövés szokott lenni. (2021-ben volt először 600 példányra kilövési engedély, végül 18-at ejtettek el.) Mint Juhász Erika mondja, „a megengedett kvóta és a valóban kihasznált keret között van tehát egy nagyságrendnyi eltérés. Ennek oka az, hogy

a hódgyérítés speciális feladat, mely idő- és energiaigényes, így komoly anyagi vonzattal bírhat, ugyanakkor nem kínál tartós megoldást a konfliktusok megszüntetésére. A hódok számára alkalmas élőhelyeken előbb-utóbb újból hódok fognak megtelepedni.”

A kutató szerint a gyérítéskor alapvető kritériumnak kellene lennie, hogy „a beavatkozás előtt és után is történjen állományfelmérés, ezáltal vizsgálhatóvá váljon a beavatkozás hatása, de szerencsére a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóságnak megbízható és rendszeres monitorozási adatai vannak”.

Juhász Erika fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a gyérítés csupán egyik eleme az ember–hód konfliktusok kezelési és megelőzési lehetőségeinek, ezek között vannak ennél hatékonyabb megoldások is, melyeket a nemzetközi gyakorlat rutinszerűen alkalmaz. „A hódgát-csőátvezetés (angolul beaver pond leveler) biztosítja a hódgát általi duzzasztás mérséklését, szabályozását. Ezzel szemben a gátak bontása szélmalomharc, hiszen a hód pár nap alatt újraépíti azokat, a beavatkozások azonban folyamatos bolygatást okoznak az élőhelyeken. Szlovén szomszédainknál például már számos hódgát-csőátvezetés készült el a Lutra Institute projektjének keretében, erre a projektre érdemes mintaként tekintenünk.”

Szerinte az utak alatti átereszek, töltések, völgyzáró gátak, vízparti fák és mezőgazdasági területek hód elleni védelmére szintén vannak jó külföldi megoldások, amiket itthon is használni kellene. De beszámolt egy jó hazai konfliktuskezelési mintaprojektről is, a Life LOGOS 4 WATERS projekt keretében egy iszaptározó gátját védték meg úgy, hogy egyúttal a hód által létrehozott mocsár is fennmaradt.

A hódok segíthetnének az aszályos időszakok átvészelésében

A hódkutató a kis térléptékben való tervezés fontosságát sürgeti már régóta, mint mondja, országos szinten meg kellene határozni, hogy melyek azok a vízfolyásszakaszok, amelyeken beavatkozásokra lehet szükség, és melyek azok, amelyeken nem támogatható a hódélőhelyek bolygatása azok természetvédelmi értéke és vízmegtartásban betöltött szerepe miatt.

„A hóddal összefüggő konfliktusok többsége abból fakad, hogy nehezen tudjuk összeegyeztetni a hosszú (több mint 130 évig tartó) szünet után visszatért hód tájátalakítását a saját, időközben megváltozott vízparti tájhasználatunkkal.”

Mint mondja, napjainkban jellemző, hogy a vízfolyások mentén csupán azt a 4–10 méter széles szegélyt hagyják ki a művelés alól, amin már nem tud dolgozni a munkagép. Ahol még nem túl meredek a rézsű és nem víztelenített a talaj, ott nagyon gyakran intenzív szántóföldi gazdálkodást folytatnak vagy faültetvényeket telepítenek. Ezekben pedig hódrágás, illetve hód általi elöntés jelentkezhet, amiből a tulajdonosnak kára származhat.

Juhász Erika szerint a folyó- és patakárterületek hasznosításának kérdése messze túlmutat az ember–hód konfliktuson. Ha a mély fekvésű területeken a víz megtartására törekszünk (arra, hogy több vizet kössön meg a terület, lassabban folyjon le a víz), az segíti az aszályos időszakok átvészelését, a talajvízszint emelését, aminek komoly gazdasági és társadalmi előnye lehet – a klímaváltozás tükrében ez a kérdéskör napjainkban egyre aktuálisabbá válik. „Ráadásul a szomszédos mezőgazdasági területek is profitálhatnak abból, ha az intenzíven művelt területek határa kicsivel távolabb kerül a medertől, az ártéren pedig hosszabb-rövidebb ideig tartó vízborítás alakul ki. A vízparti zóna intenzív művelés alól való kivonása a vízminőségre és a vízi ökoszisztémára is kedvező hatásokat gyakorolhat.”

Jó hír ugyanakkor, hogy információi szerint a közeljövőben várható, hogy a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Terv ösztönözni fogja a vízfolyások nem művelt part menti sávjainak, és az időszakos vagy állandó vízborítású területeknek a fenntartását. Időszakos vízborítás esetén egyébként nem lehetetlenül el a terület hasznosítása, ha a gazdálkodási gyakorlatok igazodnak a táj adottságaihoz, tehát legeltetés vagy kaszálás történik. Mint mondja,

„ha a gazdálkodók számára anyagi motivációt és jogszabályi lehetőséget biztosítunk a vízparti tájhasználat megváltoztatására, akkor ennek valószínűleg lesz egy olyan mellékhatása, hogy kevesebb hódkonfliktust fogunk tapasztalni”.