Hód harapott meg egy nőt Budapesten

2024. július 15. – 07:21

Másolás

Vágólapra másolva

A nagy meleg miatt kutyasétáltatás közben térdig belement a Dunába egy nő Budapesten, a Népszigeten nemrég, nem messze az Újpesti vasúti hídtól, amikor egyszer csak éles fájdalmat érzett. Mint kiderült, egy hód harapta meg – számolt be a történtekről Nagy Dávid MKKP-s önkormányzati képviselő tájékoztatása alapján az RTL Híradó.

A nő ezután azonnal kiszaladt a vízből, akkor vette észre a hódot, rögtön orvoshoz fordult, azóta is naponta vissza kell járnia. „A hölgy jelenleg oltásokra jár (…), különböző kezeléseket kap, ez egy kicsit, közepesen fájdalmas, semmiképp sem kellemes élmény” – mondta Nagy Dávid.

A csatorna által megkérdezett megszólalók azt mondták, főleg szürkület környékén jönnek elő a hódok, elég sokat látni belőlük. Pataki Gábor, az Állatmentő Liga vezetője azt mondta, hogy a 2013-as nagy árvíz óta lehet látni, hogy sokkal több hód van a dunai részen, és többet is kellett már menteniük. „Látjuk a tendenciát, hogy többen vannak, kisebb patakokban is találtak már hódot, egyáltalán nem meglepő a jelenlétük” – fogalmazott. A riport szerint a nő a közösségi médiában azt írta, hogy nem hibáztatja az állatot, mert ő ment be az életterébe, voltak ugyanakkor olyan vélemények is, melyek szerint érdemes lenne figyelmeztető táblákat kihelyezni a környéken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!