Hitel

Úgy vesszük fel a személyi kölcsönöket, mintha nem lenne holnap
Szinte hihetetlen adatok érkeznek az utóbbi hónapokban a személyi kölcsönök piacáról, a szerződések száma és az átlagos hitelösszeg is dinamikusan nő.
Annyi hitele van a magyar háztartásoknak, mint még soha
Hiába emelkednek a lakáshitelek kamatai, nem tudunk leállni a hitelfelvétellel.
Egyiptom, Pakisztán és Argentína útjára lépett a magyar kormány a kínai hitelfelvétellel
Rosszabb kondíciók, de lazább (gazdaság)politikai feltételek jellemzik az eddig főként fejlődő országok által felvett mentőcsomagokat.
Sok vagy kevés? Tartanunk kell a kínai adósságcsapdától? – az egymilliárd eurós kínai hitel nyomában
A magyar–kínai kormányzati tárgyalásokon rendre szóba került a pénzügyi együttműködés kérdése is. Idén aztán egy kínai bankárcsapat megkereste Magyarországot egy konkrét ajánlattal, amit az állam...
Varga Mihály szerint a piacinál kedvezőbb feltételekkel vette fel a kormány a kínai gigahitelt
A pénzügyminiszter szerint a közlekedési és energetikai infrastruktúrára költi majd a kormány a Kínától kapott egymilliárd eurót.
Kifizetődőbb lehet lakást venni, mint bérelni Debrecenben és Pécsen egyetemi képzés idejére
Ha egy egyetemista nem jut be kollégiumba, akkor a család akár jobban is járhat a lakáshitellel, mint az albérlettel hosszabb távon.
Csak a kamatokra fizet 3000 milliárdot idén a kormány, de ebben még nincs benne az új kínai...
Jelenleg az egymilliárd eurós kínai kölcsön a legnagyobb tétel az ÁKK devizahitelei között.
Nagy csöndben gigahitelt vett fel Kínától a magyar állam
Kormányzati tájékoztatás nem előzte meg a már áprilisban lehívott összeget, amelyhez hasonlót már a Budapest–Belgrád-vasútvonalra is felvett az állam Kínától. Az újabb hitel részletei és célja sem...
A felújításra szoruló házak töredéke fér csak bele az új otthonfelújítási programba
A családok költségeit a program valószínűleg inkább növeli, mert hitelt kell felvenni, de nagy segítség lehet ahhoz, hogy az elengedhetetlen felújításokba végre bele tudjanak vágni.
Kövess minket Facebookon is!