Gyermekvédelem

Már az Alkotmánybíróság előtt van a gyermekvédelemben dolgozók kifogástalan életvitelének...
Akár tavasszal is dönthet arról a bíróság, hogy a magánéletre vonatkozó kérdések ellentétesek-e az Alaptörvénnyel.
Pottyondy Edina: Hiába voltunk 150 ezren a Hősök terén, a kegyelmi botrányt eltussolták
A mai napig nem tudjuk, milyen magasra és milyen mélyre vezetnek a kegyelmi ügy szálai.
A kormány eddig pálcával ütött minket, most meg korbáccsal
Alibizés a döntéshozóknál, még súlyosabb önkizsákmányolás a szakmában és kudarc társadalmi szinten – a kegyelmi botrány kirobbanásával sokáig úgy tűnhetett, hogy a reflektorfénybe kerülő, állami...
„Kaptam a telefont, hogy köszönjük, a holnapi forgatásra akkor ne gyere” – erős idézetek a...
Egy állami cégtől hívták fel, miután meghirdették az Odakint szörnyek járnak tüntetést. Tapasztó Orsi a gyermekvédelmi rendszer összeomlásáról is beszélt a lapunknak adott interjúban.
Naponta verik a gyereket, mégsem tudja megvédeni a rendszer
Látszatintézkedések a gyermekvédelemben, hallgató influenszerek, a magyarok mentális állapota, és a határhúzás problematikája. A Most jövök legújabb vendége Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember,...
Közel 900 állami gondozott kiskorút keresett eltűntként a rendőrség január közepén
Adminisztrációs okok miatt a valós szám még ennél is magasabb lehet.
Hol van Orbán Viktor?
Nem hagytak minket kérdezni a miniszterelnök év végi sajtótájékoztatóján, ezért máshol kell megpróbálnunk. Segítsen nekünk megtalálni a kormányfőt, hogy feltehessük a kérdéseinket!
Korábbi áldozattal és a pannonhalmi főapáttal alakult új gyerekvédelmi munkacsoport
A munkacsoport tagja többek között Gyurkó Szilvia gyermekjogi tanácsadó és Feledy Botond külpolitikai szakértő is.
Kövess minket Facebookon is!