A gyermekek életében az elképzelhető egyik legtragikusabb és legnagyobb fejlődési töréssel járó esemény, ha kiemelik családjukból, ami egy életre szóló trauma. Ezért az európai gyakorlatban általánosan elfogadott elv, hogy a családból való kiemelés csak végső eszköz lehet.
Ma már tudományos kutatások sorozata bizonyította, hogy a kiemelés nagyon komoly károkkal jár. Többek között érzelmi és pszichés problémákat okoz, megnő a depresszióra, szorongásra való hajlam. Kötődési problémák alakulnak ki, így nehezebb lesz később az integrálódás a társadalomba. Ráadásul ezek a hatások többnyire jóvátehetetlenek. Ezért kiemelés helyett a bajban lévő családokat kell(ene) segíteni.
A Fidesz-kormányzat azonban nem ezen az úton jár: 2010 és 2023 között 30 százalékkal nőtt a családjuktól elvett gyermekek aránya. Az alábbi grafikon a 18 év alattiak számát mutatja, akik gyermekvédelmi szakellátásban éltek Magyarországon az egyes években. A 2010-es 17 ezer fős létszám 2024-re 21 ezerre nőtt.
Ez azonban még mindig kisebb növekedést mutat, mint ha a 18 év alatti gyermekek-fiatalok számához viszonyítva vizsgáljuk az értékeket: 10 ezer gyermekből 2010-ben 99 nem élt az eredeti családjával, 2024-ben 128.
A képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy Magyarország esete nem egyedi: a régiónkban Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Románia is hasonlóan rossz vagy még rosszabb mutatókkal rendelkezik. A legrosszabb adatokat Lettország és Litvánia, illetve Skócia mutatja fel. Érdekes Ausztria esete, ahol feleannyi gyermeket sem emelnek ki a családjukból, mint Magyarországon, ők viszont kizárólag gyermekotthonokba kerülnek, nem nevelőszülőkhöz.
A gyermekvédelmi ellátásba kerülők elhelyezését illetően alapvetően ez a két forma jöhet szóba. A gyermekotthonok helyett már évtizedek óta fontos cél nevelőszülőknél elhelyezni a gyermekeket, és az előbbiek arányának csökkentése sokáig meg is valósult idehaza egy kisebb, 2013-as döccenéstől eltekintve.
A mostani évtizedben azonban sajnos fordult a trend, és a 2021-es mélypont után ismét egyre nagyobb arányban kerülnek gyermekotthonokba fiatalok, miközben tavaly a közéletet a kegyelmi botrány uralta, ennek nyomán pedig a gyermekvédelmi rendszer rengeteg problémája került a felszínre.
Sok gyerek, inflálódó ráfordítás
Miközben a családvédelemtől hangosak a kormányzati nyilatkozatok, reálértéken egyre kevesebb pénz jut erre a területre.
Igaz, nem könnyű feladat a költségvetési törvényből, beszámolókból a vonatkozó sorokat összegyűjteni. A legnagyobb tétel a gyermekjóléti rendszer szervezeteinek működtetése, ahova a család- és gyermekjóléti szolgálatok és a gyermekotthonok is tartoznak.
A fenti grafikonon a fő kormányzati kiadások láthatók – és hiába a gyermekvédelemmel kapcsolatos botrányok, érdemben nem lesz több pénz. Sőt, 2026-ra a 2023-as szint alá mennének a tervek szerint 15 százalékkal. Mindezt úgy, hogy nem csökkent érdemben a gyermekvédelemben elhelyezett gyermekek száma, a gyermekotthonokban élőké pedig még nőtt is.
Ez persze menet közben még változhat, de nem jó jel, hogy – miként pár napja a Népszava megírta – a kormány által a gyermekvédelemnek idénre ígért 17 milliárd forint pluszpénz jelentős részét mégsem idén költik el. Ha pedig idén 6,8 milliárd, jövőre pedig mintegy 10 milliárd lesz a pluszforrás az eredeti tervekhez képest, az radikálisan nem változtat a fenti arányokon, különösen, ha figyelembe vesszük az infláció hatását is.
Központosított rendszer
Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) részletesen is vizsgálta az Európai Unió tagállamainak gyermekvédelmi rendszereit. A legutóbbi, 2024-ben elkészült tanulmány nem fest túlzottan kedvező képet hazánkról. Eszerint Magyarországon ugyan adottak a jogszabályi keretek, de nincs nemzeti stratégia vagy akcióterv a gyermekvédelemmel, gyermekjogokkal kapcsolatban.
A magyar gyermekvédelmi rendszer centralizált: sok más országban az önkormányzatok, régiók vagy megyék rendelkeznek jelentős szereppel, nálunk a Belügyminisztérium alá tartozik a terület. A gyermekek védelme az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz tartozik, amely 19 megyei és a fővárosi szolgálatból áll. Ők sok feladatot látnak el, így a gyermekek érdekeinek képviselete, egyenlő esélyek előmozdítása, szakértői bizottságok kezelése, gyámok kinevezése és elhelyezések koordinálása.
A jelentés azt is kiemeli, hogy nincs külön tétel a gyermekvédelemre az éves állami költségvetésben, beépül a szociálpolitikai és jóléti kiadásokba. Jó hír azonban, hogy a meglévő finanszírozást alapvetően elegendőnek látják. Fejlesztendő területként a monitoringot, vagyis az ellenőrzést jelölik meg.
Európai összevetésben azonban az látható, hogy nem túl gáláns a kormány, ha a gyermekek védelméről van szó.
A kormányzati kiadási nemzetközi statisztikák nem követik a gyermekvédelmi kiadásokat, ezért nehéz ezeket összehasonlítani. Az UNICEF szakemberei azonban megtették ezt, és 11 európai országra tudtak ilyen információt közreadni. Magyarország helyzete ezek alapján közepesnek mondható, de fontosak az országok közötti eltérések.
A nyugati és északi országokban a gyermekvédelem inkább helyi, önkormányzati vagy régiós feladat, ezért alacsonyak a kormányzati kiadások. A központosított rendszereket üzemeltető Spanyolország, Franciaország és Finnország esetében látható, hogy úgy költenek négyszer annyit a GDP-jük arányában, hogy közben arányaiban feleannyi gyermek van ellátásban. (Ha az alábbi grafikonon nem jelenik meg az országok neve, érdemes a kurzort az oszlopok fölé vinni.)
Szociális támogatással segíthető a gyerekek védelme
A fenti statisztikák tükrében felmerülhet a kérdés, hogy miért van olyan sok gond a magyar gyermekvédelemmel. Ennek nem annyira a közvetlen finanszírozáshoz, mint inkább a gyenge szociális hálóhoz van köze.
A „munkaalapú társadalom” kormányzati eszméje miatt az alanyi jogú támogatások fokozatosan elértéktelenedtek, a családi pótlék összege például 2008 óta nem emelkedett, emiatt azóta elvesztette reálértékének a felét. De GDP-arányosan általában is egyre kevesebbet költ családtámogatásra a kormány, illetve a magyar állam.
Sok támogatás a legszegényebbek számára nem érhető el, vagy alacsony összegű, márpedig a szegénységnek komoly szerepe van abban, hogy mennyi gyermeket kell a családból kiemelni. Noha elméletileg a gyermekszegénység önmagában nem lehetne ennek oka, a valóságban minden harmadik szakellátásba került gyereket anyagi és szociális okok miatt szakítanak el a szüleitől – hívták fel a figyelmet tavaly civil szervezetek. Pont ezért egyebek mellett a családi pótlék és általában a családtámogatások emelését javasolták.
A szegénység és a gyermekek kiemelésének kapcsolatát vizsgáló egyik tudományos kutatás egyértelműen mutatta, hogy
a szegénység, illetve a gazdasági bizonytalanság összefügg azzal, hogy milyen gyakran lesz szükség gyermekvédelmi beavatkozásra.
A családok jövedelmének emelkedésével csökken a kiemelés esélye. A kormány által leépített, alanyi jogon járó támogatások azzal is segíthetnek a nehéz helyzetben lévőkön, hogy csökkentik a stresszt, ami mérsékli a családon belüli konfliktusokat. És persze így könnyebb az olyan alapvető szükségleteket is kielégíteni, mint a táplálkozás és a higiénia.
A támogatások segítenek, hogy a családok igénybe vehessenek további (szociális, pedagógiai, mentálhigiénés) szolgáltatásokat, amelyek megelőző szerepet játszhatnak a konfliktusokban. Persze nem minden támogatás hat ugyanúgy, érdemes ezeket elvárásokkal és szociális segítéssel együtt adni.
A szegénység csökkentése tehát nemcsak gazdasági, hanem gyermekvédelmi kérdés is – hiszen minden megelőzött kiemelés egy gyermek életét mentheti meg a maradandó traumától.
