Gyerekbántalmazás
A közvélemény, a jog és a pszichológia is mást mond arról, mi az a pedofília, és ez elég nagy baj
Kevés témáról beszéltünk idén annyit, mint a gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaélésekről, de még mindig masszívan tartja magát néhány tévhit a jelenséggel kapcsolatban. A legfontosabb...
Felfüggesztették a fóti gyermekotthon igazgatóját gyermekbántalmazás gyanúja miatt
Az ügyben rendőrségi eljárás indult.
Verte, megalázta és még az udvaron is futtatta kislányát egy pár Üllőn
A hűtőt is elzárták a normál testalkatú lány elől, mert azt állították, hogy túlsúlyos.
Menesztették a dunavecsei iskolaigazgatót, akit azzal gyanúsítanak, hogy bántalmazta diákjait
Az intézet vezetője ellen július óta folyik a nyomozás, ennek ellenére az iskolát felügyelő kiskőrösi tankerület mindvégig támogatta őt, még az újbóli kinevezésére is rábólintottak.
Bűncselekmény hiányában lezárták a hatodikos fiút lökdöső pesterzsébeti tanár ügyében folyó...
„A tanár nem bántalmazta a gyereket, hanem fel akarta emelni a székéről, hogy az igazgatói irodába küldje” – írta a BRFK.
Felfüggesztett börtönre ítélték a nevelőanyát, akinek gondatlansága miatt meghalt a rábízott...
A gyereket és testvérét azért vitték el előző nevelőanyjától, mert az súlyosan bántalmazta őket, őt szintén emberöléssel gyanúsítják.
Beismerte a tettét a rendőrségen a kisfiút felrúgó karateedző
A. Tibor szabadlábon védekezhet.
Kiskorú veszélyeztetésének gyanújával hallgatta ki a rendőrség azt a karateedzőt, aki felrúgott...
A jászberényi Yakuzák SE vezetője ellen először garázdaság ügyében indult nyomozás, ezt azóta súlyosbították, és a férfi a nyaralásáról is hazatért.
Kisfiút felrúgó karateedző: A média által gerjesztett lejárató hadjárat zajlik ellenem
A minap azzal vádolták meg a jászberényi férfit, hogy úgy megrúgott egy gyereket, hogy bepisilt. A karateedző határozottan cáfolja a hírt.
Visszavonták a kisfiút felrúgó karateedző díját, amelyet kiemelkedő tehetséggondozásért kapott
A Nemzeti Tehetség Központ szerint mára világossá vált, hogy az edző mindig is méltatlan volt erre a kitüntetésre.





