Felfüggesztették a fóti gyermekotthon igazgatóját gyermekbántalmazás gyanúja miatt

2024. október 17. – 11:44

Másolás

Vágólapra másolva

Gyermekbántalmazás gyanúja miatt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság még szeptember végén felfüggesztette a fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgatóját – értesült a Telex.

Lapunk a gyermekközpont működését belülről ismerő forrásból úgy tudja, hogy az igazgatót egy autista kisfiú bántalmazásának gyanúja miatt függesztették fel.

Küldtünk kérdéseket az érintettnek és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak, ekkor szúrtunk ki egy közleményt a főigazgatóság oldalán, amelyben a szervezet gyakorlatilag megerősítette az értesülésünket.

A szeptember 27-i közlemény szerint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság jelzést kapott annak gyanújáról, hogy a Károlyi István Gyermekközpont intézményvezetője fizikailag bántalmazott egy ellátott gyermeket.

Az intézményvezetőt a vizsgálat időtartamára a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Cséplőné Gönczi Veronika felfüggesztette a munkavégzés alól. „Az ügy kivizsgálása céljából haladéktalanul rendőrségi feljelentést tettem, és azonnali belső vizsgálatot rendeltem el. Az ügy további részleteiről a vizsgálat lezárultáig tájékoztatást nem adok” – írta a főigazgató.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!