Verte, megalázta és még az udvaron is futtatta kislányát egy pár Üllőn

2024. október 3. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt a Monori Járási Ügyészség egy nő és a férje ellen, akik sorozatosan bántalmazták nevelt kislányukat Üllőn – közölte az Ügyészség. A gyerek a nő korábbi kapcsolatából született, az új férj viszont ridegen bánt vele. Az ellenséges és erőszakos magatartáshoz az anya is igazodott, mert nem akarta, hogy férje megharagudjon rá. Mindez súlyos érzelmi és testi bántalmazásig fajult.

A kislány 2014-ben született, mindössze 5 éves volt, amikor anyja feleségül ment új párjához, aki a kezdetektől ellenszenvvel viszonyult a gyerekhez. A párnak 2020-ban egy közös gyermeke is született, akivel mindig jól bántak, míg az ekkor 6 éves lánnyal egyáltalán nem. Az eddig velük élő nagymama ekkor elköltözött a családtól, innentől kezdődött a kislány súlyos bántalmazása.

A pár a közös gyerekének mindent megadott, a lány elől viszont még a hűtőt is elzárták, mert a szülők szerint a kislány túlsúlyos volt. A valójában normális testalkatú lányt még a házból kizárva az udvaron is futtatták. Volt, hogy az udvart is vele takaríttatták ki, és megalázásával szórakoztak.

Anyja egyszer azért verte meg a lányt egy fakanállal, mert más gyerekekkel játszott, az ütések nyomot hagytak a gyermek combjain.

A bántalmazás nyomait észrevette a gyámügy, és elérte, hogy a lányt kiemeljék a családból. A pár kegyetlen bánásmódja, fizikai és érzelmi bántalmazása a kislányt traumatizálta, érzelmi, pszichés fejlődését súlyosan veszélyeztette. A gyerek ez után nevelőszülőkhöz került.

A nő és férje ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette, az anya ellen pedig védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Monori Járási Ügyészség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!