Felfüggesztett börtönre ítélték a nevelőanyát, akinek gondatlansága miatt meghalt a rábízott kétéves gyerek

2024. szeptember 2. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggesztett fogházbüntetést kapott az a hajdú-bihari nevelőanya, aki a bíróságon elismerte, az ő hibájából halt meg a rábízott kétéves gyerek tavaly májusban Polgáron, derül ki az RTL Híradójából. A nő fürdetés közben törölközőért ment és körülbelül fél percre magára hagyta a kétéves gyerekét, aki ezután elmerült és egy liter vizet nyelt.

Az RTL szerint a nő ezután azonnal kivette a gyereket a lavórból és addig rázta, amíg magához nem tért. Az ügyészség szerint a nő ekkor hibázott: a kislány a felpuffadt hasára fektette, így kezdte ütögetni a hátát, ami miatt végül megrepedt a gyomorfala. A kislányt a hasfala sérülése miatt megműtötték, az orvosok azonban nem tudták megmenteni. A nevelőanya a hétfői tárgyaláson beismerte felelősségét. A bíróság emberölés miatt elítélte a nőt.

Ahhoz képest azonban, amit az ügyészség kért, a bíró enyhébb büntetést szabott ki: öt év helyett végül négy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte.

Az RTL riportja szerint Liliána 2021 október és november között testvérével egy másik nevelőanyánál éltek, aki súlyosan bántalmazta a gyerekeket, amiért azok nem voltak hajlandóak enni. A hajdúsámsoni nő többször megverte a gyerekeket, akiknek emiatt több csontjuk is eltört – végül kórházba kerültek, így derült ki a bántalmazás. Az emberölés kísérletével vádolt nő előkészítő tárgyalását szintén hétfőn tartották, az RTL értesülései alapján ő nem tett beismerő vallomást. Az ügyekben egyelőre nem hoztak jogerős ítéleteket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!