Gyerekbántalmazás
Félmillióan távoztak egy év alatt a német katolikus egyházból a gyerekbántalmazásos esetek után
Egy évvel korábban 360 ezren léptek ki.
Nehéz felismerni a problémákat és azt kiáltani magunkról: helló, bántalmazó vagyok
Nagyon sok emberi történet kezdődik azzal, hogy „engem bántottak”. A felnőtt áldozatok és bántalmazók nagy részében közös tulajdonság, hogy egykor mind bántalmazottak voltak. Hogyan lehet...
Apu kirángatott a szobámból, kést tartott a torkomhoz, aztán nullásra nyírta a hajamat
Szégyen, csontig hatoló rettegés, szorongás, bizalmatlanság – gyerekbántalmazásról szóló sorozatunk negyedik részében olvasóink mondják el, mit éltek meg közben és azután, hogy szüleik bántalmazták...
Sosem verem meg, csak néha kap egy pofont, amikor nagyon kiakaszt
A szülők gyakran érzik úgy, hogy joguk van megütni a gyereket, ha felbosszantja őket. A gyerekeknek pedig nincs lehetőségük annak felismerésére, hogy ez nem normális, hiszen tapasztalásuk sincs a...
Böjte Csaba a gyerekbántalmazási ügyről: A történtekben nekünk is van felelősségünk
Böjte alapítványának két erdélyi intézményében egy alkalmazott tíz éven át verte és erőszakolta a bennlakó fiúkat.
Gyerekbántalmazással, kihasználással vádolja a Die Antwoord duót nevelt fiuk
Gabriel Du Preezt pénzért kapták meg a dél-afrikai rapperek, akik elhitették vele, hogy ő az ördög, és klipekben is szerepeltették.
Szexuálisan zaklatott egy kiskorú fiút, még az anyjával is összeköltözött, hogy a közelében lehessen
A rendőrség eljárást indított a 43 éves, Veszprém megyében élő férfi ellen.





