GVH
Vizsgálatot indított a GVH a Notino ellen
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a Notino egyes termékek árazásával és akciózásával megtéveszthette a fogyasztókat.
Vizsgálja az egyajánlatos képalkotó-beszerzéseket a GVH
Ezeknél a közbeszerzéseknél ugyanis 2019 és 2023 között kimagasló volt az egyajánlatos eljárások aránya.
Sokat drágult a korábban hatósági áras tej, de mennyit keresnek rajta a boltok?
A kormány felrótta a hirtelen áremelést a kötelező akciók megszüntetése után, ezért megnéztük, hogyan alakult két, eltérően szabályozott tej árrése.
Utóvizsgálatot indított a Spar ellen a GVH
Azt vizsgálják, minden 2020-as vállalást teljesített-e az üzletlánc. Ha nem, jelentős bírságra számíthatnak. A Spar álláspontja szerint minden feltételt teljesítettek.
Lényegében kartellezéssel gyanúsítja a boltláncokat a kormány, amiért árat mertek emelni
A másik lehetőség, hogy a kemény hangnemmel próbálja kordában tartani az alapvető élelmiszerek árát Nagy Márton minisztériuma, mint az üzemanyagok esetében.
Újabb vizsgálatot indított a GVH a Wizz Airrel szemben
Már kapott egy 300 milliós bírságot augusztusban a Wizz Air, és ezen felül egy másik vizsgálat is folyik a vállalat ellen.
Nem bünteti meg a GVH Kasza Tibor cégét, a Manker Beauty kompenzálja a vásárlóit
A versenyhivatal szerint Kasza Tibor cége együttműködő volt a vizsgálat alatt.
300 milliós bírságot kapott a Wizz Air, mert a drágább csomagok irányába terelte az utasokat
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt büntette meg a légitársaságot a GVH. A Wizz Air jogi lépéseket tesz.
Az Aldi GVH-vizsgálata: a magyar húsipar aggódik, hogy a láncoknak nem lesz kedvük több magyar...
Vajon megtévesztette-e az Aldi a vásárlóit azzal, hogy nem magyar termékeket is olyan hűtőkben tartott, amelyek felett a felirat hazai termékekre utalt? Az Aldi szerint nem, a magyar húsipar pedig...
Versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi ellen a GVH
Azt valószínűsítik, hogy a hűtőpultokban megtalálható magyar termékek nem kizárólag magyar származásúak.








