Százmillió forintos büntetést kapott a GVH-tól a GymBeam

2024. december 17. – 10:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megtévesztően kommunikált a GymBeam, ezért 100 millió forintos bírságot szabtak ki a táplálékkiegészítőket forgalmazó cégre – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden az MTI-vel.

A GVH 2022 végén indított versenyfelügyeleti eljárást a GymBeam s.r.o.-val, és annak magyarországi leányvállalata a GymBeam Hungary Kft.-vel szemben, mert az akkori gyanú szerint a cég több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a hazai fogyasztókkal szemben – írták a közleményben. A tájékoztatás szerint a nemzeti versenyhatóság az eljárás során megállapította, hogy a cég kereskedelmi gyakorlata valóban több ponton jogsértő volt.

  • A GymBeam honlapján megjelenített termékleírásokban olyan egészségre gyakorolt kedvező hatásokat, illetve gyógyhatásokat tüntetett fel, amelyek vagy nem feleltek meg a jogszabályi követelményeknek, vagy egyenesen tiltottak voltak;
  • 2022. május 1. és 2023. november 7. között áthúzott árakkal és „legjobb árak” szlogennel valótlanul azt sugallta a cég, hogy egyes termékeket kedvezményesen vásárolhatnak meg a fogyasztók,
  • 2022. május 28-tól pedig– a jogszabályi előírás ellenére – nem jelenített meg egyes információkat a fogyasztói értékelések kezelésével, és szűrésével kapcsolatban

A GVH a jogsértéseken felül megállapította, hogy a GymBeam kommunikációs gyakorlata összességében nem felelt meg a szakmai gondosság követelményének, a cég nem biztosította, hogy ne forduljanak elő a felsorolt jogsértésekhez hasonló, nagy számú és rendszerszerű problémák. Több terméket pedig úgy forgalmaztak, hogy azokat a cég nem jelentette be előzetesen az illetékes hatóságoknak.

Az eljárás során a cég együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértéseket, lemondott jogorvoslati jogáról, és utólagos megfelelési program bevezetését is vállalta. Mindezeket a GVH Versenytanácsa enyhítő körülményként figyelembe vette, és végül 100 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!