Kartellezés miatt milliárdos bírságra büntette a GVH Mészáros egykori vejét
2024. december 13. – 15:51
Több cég tiltott módon összejátszott egy több tízmilliárd forintos Debrecen környéki vasúti fejlesztés közbeszerzése során – derült ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteki közleményéből. A GVH szerint az érintett vállalkozások mindent egyeztettek egymással az összehangolt kartellezés során. A kartellt az a Homlok Csoport koordinálta, melynek tulajdonosa Mészáros Lőrinc egykori veje, Homlok Zsolt. A Homlok Csoport két vállalkozására 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a GVH Versenytanácsa. Az érintett cégekkel összejátszó Inter Mobility Kft.-nek viszont csak 30 millió forintot kell fizetnie.
A GVH még 2023 januárjában indított eljárást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kiírt közbeszerzés során történt szabálytalanságok miatt. A hivatal szerint a vállalkozások jogsértő egyeztetéseket folytattak az ajánlati árakról és a nyertes meghatározásáról.
A GVH feltárta, hogy a Homlok csoporthoz tartozó Homlok Kft. és Homlok Zrt., illetve az Inter Mobility Kft. összejátszottak azért, hogy elősegítsék a Homlok Kft. tendernyertességét a közbeszerzésen. Az érintett cégek direkt olyan ajánlatokat tettek, hogy közülük kerüljön ki a nyertes. Előzetesen egyeztették az ajánlati árat, a pályázati anyagokat pedig a Homlok Csoport közvetlen irányítása alatt álló közbeszerzési tanácsadó cég készítette el a vállalkozásoknak. Ráadásul a beadott költségvetéseket is a Homlokcsoport munkavállalója készítette mindkét pályázónak.
A Gazdasági Versenyhivatal a jogsértésben részt vett Homlok Kft.-re és Homlok Zrt.-re összesen 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki. A bírság összege egyrészt azért ekkora, mert a közbeszerzés is nagy volt. Másrészt azért, mert a Homlok Csoport előző évi árbevétele is magas volt.
A Homlok Csoport az eljárás során nem védekezett, az iratokba sem tekintett be, de többször kérte a tárgyalás halasztását. A szándékos késleltetés miatt a GVH még 25 millió forint eljárási bírságot is kiszabott a Homlok Csoport cégeire. Az ügy másik érintettje, az Inter Mobility Kft. viszont együttműködött a hivatallal, így a cégnek csak 30 millió forint bírságot kell fizetnie.