Görögország

Az EP szerint egyes uniós politikusok a Kreml érdekeit szolgálják, a Fidesz nem szavazott
A nagyobbik kormánypártból a Belaruszt elítélő állásfoglalásnál sem nyomtak gombot, de ugyanabban a szavazási blokkban Szerbiánál nemmel, Venezuelánál igennel voksoltak.
Bomba robbant egy athéni minisztériumnál
Egy eddig ismeretlen gerillacsoport vállalta magára a robbanószerkezet elhelyezését. Senki sem sérült meg, de az épület megrongálódott.
Kikapott a magyar csapat a női vízilabda-Eb első napján
14-12-re veszített a válogatott a görögök ellen.
Erdoğan Athénban: Az Égei-tengert a béke tengerévé akarjuk változtatni
Megállapodást kötött Törökország és Görögország, évtizedes konfliktusaikat próbálják rendezni.
Mintha a Mona Lisát félbevágnák – műkincsvita miatt borult az utolsó pillanatban a brit–görög csúcs
Már hétvégén Londonban volt a görög miniszterelnök, akinek egy nyilatkozata miatt az utolsó pillanatban visszamondta a találkozót a brit kormány.
Kocsis Máté bejelentkezett a Kossuth téri ünnepségről, aztán másnap hazajött Krétáról
A Fidesz frakcióvezetője Bayer Zsolt és Kálomista Gábor társaságában kedden tért haza. A Népszavának azt mondta, hétfőn a munkatársa posztolt Facebookra.
Jól betéphetett az a birkanyáj, amelyik lelegelt egy kannabiszültetvényt Görögországban
A tűzvész és áradás után alig maradt táplálék, így aztán egy thesszáliai nyáj saját szakállára megszállt egy kannabiszos üvegházat.
Egy görög mentőcsapat három tagja meghalt Líbiában
Az árvíz sújtotta Dernába siettek, amikor karamboloztak.
Rekordmennyiségű szén-dioxid került a légkörbe az erdőtüzek miatt
A kanadai erdőtüzek különösen súlyosak voltak, csaknem 410 millió tonna szén-dioxid került a légkörbe.
Kövess minket Facebookon is!