Olyan hőség van Görögországban, hogy Athénban bezárták az Akropoliszt

2024. június 12. – 18:26

Másolás

Vágólapra másolva

Athénban bezárták szerdán az Akropoliszt a nyár első hőhulláma miatt, Görögország középső és déli részein pedig iskolák maradtak zárva a hőség miatt – írja az MTI. Egészségügyi dolgozókat helyeztek készenlétbe szerte a városban, mert szerdán és csütörtökön a hőmérő higanyszála várhatóan a 40 Celsius-fokot is eléri.

Az UNESCO-világörökség részét képező Akropolisz, a görög főváros legjelentősebb turisztikai célpontja déltől délután öt óráig zárva tart. A helyi Vöröskereszt munkatársai palackozott vizet osztogatnak a turistáknak.

A pizzafutárok és futárszolgálatok működését is megtiltották 12 és 17 óta között. A munkaügyi minisztérium engedélyezte a távmunkát azoknak, akik otthonról is tudnak dolgozni.

Görögország Európa legveszélyeztetettebb országai közé tartozik a klímaváltozás szempontjából. A tavalyi hőhullám során több nagy erdőtűz pusztított, majd viharok okoztak súlyos áradásokat. Meteorológusok szerint az elmúlt tél volt az ország feljegyzett történek legmelegebb tele, ami kedvez további erdőtüzek kitörésének idén.

A mostani hőhullám enyhülését a hétvégére várják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!