Franciaország

Síelőket sodort el a lavina az Alpokban, hárman meghaltak
Súlyos a helyzet, 25 év alatt most rendeltek el harmadszor vörös riasztást lavinákra.
Beomlott autópálya, kicsavart fák, halálos áldozatok – heves viharok pusztítanak Nyugat-Európában
A 162 km/órás szélsebességet mértek, egy kamionos egy rádőlt fa miatt halt meg.
Megállapodtak Szijjártóékkal, a francia Framatome szállít irányítástechnikai rendszert Paks II.-höz
Szijjártó szerint a franciákkal és az oroszokkal felgyorsítják a paksi beruházást.
Putyin szóvivője is megerősítette: Franciaország felvette velük a kapcsolatot
Dmitrij Peszkov azt mondta, Emmanuel Macron erőfeszítéseinek „kedvező fogadtatása” volt a Kremlben.
Főkonzulátust nyitott Grönlandon Franciaország és Kanada
Ezzel is ellenzik, hogy Donald Trump valamiért mindenképp meg akarja szerezni a félautonóm szigetet.
Lavrov szánalmasnak nevezte Franciaország erőfeszítéseit, miután Macron tanácsadója Moszkvában járt
Az orosz külügyminiszter szerint a francia elnök fel tudná hívni Putyint, ha igazán akarná.
Négy év börtönt kér az ügyészség az EU-s források dézsmálásával vádolt Marine Le Penre
Az első fokon már elítélt politikusnak ebből csak egy évet kéne leülnie.
Házkutatást tartottak Elon Musk X platformjának franciaországi irodáiban
A mostani razzia egy tavaly januárban indult nyomozással kapcsolatos.
Kövess minket Facebookon is!