Fizetés

A középvezetők órabére sokkal lassabban nőtt, mint a fizikai dolgozóké
Főleg a tavaszi leállás idején zajlottak komoly létszámleépítések.
Az SZFE 107 tanára követeli az őszi félév teljes elismerését
Ragaszkodnak az óraadók járandóságainak kiegyenlítéséhez, valamint a félév elismeréséhez, és jogvédelmet követelnek az igazságnak.
Donald Trump állítólag nem hajlandó kifizetni Rudy Giulianit
Az ügyvéd napi díját olyan 20 ezer dollárra becsülik. Ez hatmillió forintnak felel meg.
Hogyan tud működni a hálapénz nélküli egészségügy?
Jó-e, hogy egyforma alapbére lesz egy gyógyfürdő reumatológusának és egy szívspecialistának? Kompenzálja-e a béremelés azt, ha egy orvos eddig havi 200 ezer forintot is megkeresett zsebbe? Tényleg...
487 ezer forint a frissdiplomás informatikusok átlagfizetése
Az Oktatási Hivatal 600 ezer hallgató munkaerőpiaci helyzetét vizsgálta meg.
Nem kaptak béremelést a közművelődési dolgozók
Mikor tavasszal az ágazati dolgozók elvesztették közalkalmazotti jellegüket, a kormány béremelést ígért nekik – ezt nem kapták most meg.
A német Tesla-gyárban 2700-3500 euró lesz a kezdő fizetés
A Berlin mellett épülő új gyárban a hírek szerint még német viszonyok között is magasak lesznek a fizetések, de a munka is keménynek ígérkezik.
Milliárdokat fizet a kormány, hogy az egyik magyar gyárból egy másikba vigyék a termelést
A kormány odaadja a pénzünket egy új összeszerelő üzemnek, de fogalmunk sem lehet, hogy ez jó-e nekünk. Az eddigi sárvári bérgyártóknak valószínűleg rossz.
A pályakezdők fizetését tíz évig is alacsonyan tarthatja egy gazdasági válság
Úgy tűnik, hogy a magyar fiatalokat is fenyegeti ez a veszély, de egyelőre csak a járvány által leginkább sújtott iparágakban.
Megvan a Nutella-prémium, októberben 750 ezer forinttal többet kapnak a dolgozók
A Ferrero gyárai a járvány első hulláma alatt sem zártak be, a cég nagyrészt elérte a céljait, ezért idén is magas prémiumot fizet az alkalmazottainak.
Kövess minket Facebookon is!