Kriptovalutával is lehet majd fizetni a PayPalon keresztül Amerikában
2021. március 30. – 12:36
frissítve
A PayPal elkezdte kidolgozni amerikai felhasználói számára, hogy tudjanak majd kriptovalutájukkal is fizetni világszerte a PayPal partnereknek, kereskedők millióinak, írja a Reuters információi alapján.
A PayPal lépése fellendíti a virtuális valuta használatát a mindennapi kereskedelemben. A cég közlése szerint azok a vásárlók, akik kriptovalutával rendelkeznek, fizethetnek is majd vele: ha PayPal partnernél fizetnének, a PayPal átváltja kriptovalutájukat valódi pénznemre, hogy vásárolhassanak vele.
„Ez az első olyan lehetőség, ahol zökkenőmentesen használhatja a vásárló a kriptovalutáját: ugyanúgy, mint ahogy például egy hitelkártyát vagy bankkártyát.”
-mondta Dan Schulman, a PayPal vezérigazgatója. A szolgáltatáson a PayPal tavaly év végén kezdett dolgozni, a következő hónapokban 29 millió kereskedőnél lesz elérhető Amerikában. A vállalat reméli, hogy lépésük „segíti majd a kriptovaluta elfogadását”.
A döntés nem sokkal azután született, hogy a Tesla bejelentette, Amerikában már bitcoinnal is lehet fizetni autóikért.
A PayPal október végén szállt be a kriptovaluta-buliba, szolgáltatásán keresztül az USA-ban bitcoinnal, etherrel, bitcoin cash-sel és litecoinnal is elindulhatott a kereskedés a PayPalon. Ekkor a hírre a PayPal részvényei rögtön 3 százalékot emelkedtek a New York-i tőzsdén, és a bitcoin ára is megindult felfelé, 5 százalékot javított. A bitcoin értéke idén az év eleje óta csaknem megduplázódott.