Márciustól egy kicsit megint könnyebb lesz a képviselőknek

2021. február 26. – 06:34

frissítve

Márciustól egy kicsit megint könnyebb lesz a képviselőknek
MTI/Szigetváry Zsolt

Másolás

Vágólapra másolva

A KSH csütörtöki jelentése szerint tavaly 9,7 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset, és mivel a képviselők fizetése a bruttó átlagkeresethez van kötve, ezért az emelést vita nélkül, automatikusan kapják, írja a Blikk.

Ezzel a képviselői alapfizetés bruttó 1 millió 103 ezer forintról 1 millió 211 ezer forintra emelkedik

– írja a lap, de hozzá is teszik, hogy ennél szinte minden képviselő többet kap. Aki államtitkár vagy miniszter, az azért, a többiek pedig azért, ha különböző tisztségeket, bizottsági helyeket visznek. Sima képviselő egy bizottsági tagsággal már 1 millió 453 ezer forintot keres majd, két bizottsági helyért vagy a törvényalkotási bizottsági tagságért már 1,7 millió forint jár. A bizottsági alelnökök illetménye pedig több mint 160 ezerrel nő, így 1,8 millió forint fölött kapnak.

A frakcióvezető-helyettesek, bizottsági elnökök és jegyzők fizetése átlépi a kétmillió forintos határt,

a hét frakcióvezető, a hat parlamenti alelnök és a háznagy bére több mint 214 ezerrel növekszik, 2 millió 421 ezer forintot kapnak

– írja a Blikk.

„Legjobban Kövér László házelnök járt, akinek 290 ezer forintos fizetésemelkedésével az illetménye ezentúl jócskán meghaladja a 3 millió forintot is” – teszik hozzá.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!