Fizetés

Két nap alatt összeadták az emberek Hadházynak a pénzt, amiből nyár végéig tudja folytatni munkáját
A parlament alakuló ülésén kihagyta az eskütételt, azóta Kövéren múlik, mikor teheti le, mindenesetre fizetést addig nem kap.
1,5 millióról 3,5 millióra emelnék Orbán Viktor fizetését
A 61 oldalas salátatörvényben az is szerepel, hogy ezentúl nem az átlagbérhez viszonyítsák a politikai vezetők fizetését, hanem Orbán szabadon dönthessen azokról.
Negyedére csökkent Süli „Paks II.” János fizetése
A csökkenés oka: már nem tárca nélküli miniszter, hanem csak államtitkár Szijjártó miniszter csapatában „az időszak legnagyobb átigazolási fogása”.
Bruttó 511 ezer forint volt az átlagkereset márciusban
A teljes munkaidőben dolgozók így átlagosan nettó 352 200 forintot kerestek a KSH adatai szerint.
120 új pozíciót nyit meg az Aldi a Balatonnál, bruttó félmillió forintot ajánlanak
Határozott idejű munkaviszonyra keresnek embereket, a megnövekedett forgalom miatt a bért is emelik.
Az ország közel felében 160 ezer forint alatt van a nettó átlagkereset
A legjobban Pest és Győr-Moson-Sopron megyében keresnek az emberek. A falvakban a 170 ezer forintot sem éri el a havi átlagfizetés.
KSH: 546 ezer forint az átlag bruttó bér Magyarországon
30 százalékot meghaladó béremelkedést mért a KSH 2022 január-februárjában.
Bruttó 546 ezret kerestek átlagosan a magyarok februárban
Sokat dobott az átlagon a választások elé időzített fegyverpénz. A közigazgatásban 183,6%-kal, az oktatásban 16,2%-kal ugrott a bruttó átlagkereset.
Nyilvánosságra hozták, mennyit keresnek Mészáros Lőrinc cégének vezetői
Az értéktőzsdén jegyzett cégeknek 2022-től kötelezően és tételesen, név szerint be kell számolniuk arról, mennyit keres a legfelsőbb vezetés.
A romániai tanárok nem feltétlenül keresnek többet a magyarországiaknál, de a tapasztaltaknak...
A két ország bruttó minimálbérével összemérve kiderül, hogy a kezdő pedagógusok hasonló fizetést kapnak, ámbár kissé árnyalja a képet, ha a nettó összegeket vetjük össze.
Kövess minket Facebookon is!