1,5 millióról 3,5 millióra emelnék Orbán Viktor fizetését

2022. június 3. – 17:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor jelentős fizetésemelésre számíthat miniszerelnökként, egy most beadott, 61 oldalas törvényjavaslatban (pdf) ugyanis az szerepel, hogy a miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke azonos díjazásban részesüljön – és természetesen nem Kövér László házelnök fizetését csökkentik. Orbán Viktor eddig 1,5 millió forintot kapott miniszterelnökként, Kövér László 3,5 milliót keres, vagyis több mint duplájára nő Orbán fizetése. Orbán Viktor emellett jogosult havi 1,3 millió forintra is képviselői alapfizetés jogcímén. A salátatörvényben a HVG vette észre a miniszterelnöki fizetésemelést.

A 61 oldalas dokumentumot Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtotta be a kormány nevében. A fizetésemelés abszolút aktuális Orbán esetében, aki bár sorban a negyedik ciklust kezdi az ország vezetőjeként, vagyonnyilatkozata szerint semmi megtakarítása nincs.

A törvényjavaslat megszavazásáig egyébként továbbra is fennáll az a helyzet, hogy a miniszterelnök a kormány egyik legrosszabbul fizetett posztja, hiszen a miniszterek többsége 2 millió körül keres.

A 61 oldalas dokumentumban az is szerepel, hogy – ha elfogadják – már nem a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által meghatározott havi átlagos bruttó keresethez igazítják a a politikai felső vezetők, a kormánybiztosok, a miniszterelnöki biztosok fizetését, hanem azokról szabadon dönthet Orbán Viktor. A törvény eddig úgy rendelkezett, hogy ezekben a pozíciókban nem haladhatta meg a fizetés a KSH által meghatározott havi átlagos bruttó kereset tízszeresét.

A javaslat szerint a jövőben a miniszterelnök szabadon dönthet a miniszterek, miniszterelnök politikai igazgatójának, az államtitkárok, a kormánybiztosok, illetve a miniszterelnöki biztos és a miniszterelnöki megbízott díjazásáról, írja a 444.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!