Negyedére csökkent Süli „Paks II.” János fizetése

2022. június 1. – 16:25

Másolás

Vágólapra másolva

Alaposan megkurtította a fizetését Süli János KDNP-s képviselőnek az, hogy most már nem tárca nélküli miniszterként, hanem csak államtitkárként felel a paksi atomerőmű bővítési munkálataiért, írja a 24.hu.

Míg korábban bruttó 5 millió forintot kapott havonta hivatali feladatai ellátásáért, most már ennek csak a negyede, 1 millió 296 ezer forint jár neki. Államtitkári kinevezésével ráadásul elbukta a hat havi búcsúpénzét is, 30 millió forintot, amit a miniszteri megbízatása megszűnése miatt kaphatott volna.

A lap szerint ezzel együtt nem kell nagyon sajnálni Sülit, mert államtitkári fizetése mellé megkapja a képviselői alapilletményt, ami jelenleg bruttó 1 millió 316 ezer forint, továbbá 900 ezres fizetést vesz fel a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökeként, vagyis a havi összjövedelme így is meghaladja a 3,5 millió forintot.

Mint arról beszámoltunk, Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy Süli János egykori paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál (KKM) dolgozik tovább.

Fotó: Süli János / Facebook
Fotó: Süli János / Facebook

„Az átigazolási időszak legnagyobb fogása a KKM szempontjából így Süli János lett”

– olvasható a bejegyzésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!