A külügyminisztériumnál dolgozik tovább Süli János, a távozó paksi bővítésért felelős miniszter

2022. május 17. – 11:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-oldalán jelentett be, hogy Süli János egykori paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál (KKM) dolgozik tovább. „A Fenntartható Fejlődés Bizottságában még sosem jártam, de most erre is sor kerül, tekintettel arra, hogy a jövőben hozzánk fognak tartozni a Paksi Atomerőmű új blokkjaival kapcsolatos feladatok. Az átigazolási időszak legnagyobb fogása a KKM szempontjából így Süli János lett” – olvasható a bejegyzésben. Azt nem részletezte Szijjártó, hogy pontosan milyen pozícióban folytatja Süli.

Szijjártó bejelentése megerősíti azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a paksi bővítéssel kapcsolatos feladatok ezentúl a KKM alá tartoznak majd. Süli 2017-től egészen mostanáig volt paksi bővítésért felelős miniszter, Orbán Viktor új kormányában azonban nem kapott helyet, pozíciója jogutód nélkül szűnt meg.

Távozása miatt Süli 30 milliós végkielégítésre jogosult, ami hathavi fizetésének felel meg. Hasonló összegre számíthat Mager Andrea, a másik távozó tárca nélküli miniszter. Mager állami vagyonért felelt tárca nélküli miniszterként dolgozott az előző kormányban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!