Orbán Viktor bejelentette az új kormány névsorát

Legfontosabb

2022. május 13. – 13:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor befejezte a kormányalakítási tárgyalásokat, és megállapodott minisztereivel a következő négy év közös munkájáról – mondta az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken.

Tizennégy miniszter kap helyet Orbán ötödik kormányában:

  • Semjén Zsolt, a KDNP elnöke általános miniszterelnök-helyettesként nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter lesz,
  • az Agrárminisztériumot Nagy István,
  • a Belügyminisztériumot Pintér Sándor,
  • az Építési és Beruházási Minisztériumot Lázár János,
  • a Honvédelmi Minisztériumot Szalay-Bobrovniczky Kristóf,
  • az Igazságügyi Minisztériumot Varga Judit,
  • a Kulturális és Innovációs Minisztériumot Csák János,
  • a Külgazdasági és Külügyminisztériumot Szijjártó Péter,
  • a Miniszterelnöki Kabinetirodát Rogán Antal,
  • a Miniszterelnökséget Gulyás Gergely,
  • a Pénzügyminisztériumot Varga Mihály,
  • a Technológiai és Ipari Minisztériumot Palkovics László vezetheti,
  • Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszterként,
  • Navracsics Tibor pedig területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszterként dolgozhat a következő négy évben.

Orbán Viktort április 29-én kérte fel a köztársasági elnök a kormányalakítási tárgyalásokra. A Fidesz elnöke akkor azt ígérte, ugyanazzal a megközelítéssel alakít kormányt, mint a legutóbbi négy alkalommal: a következő négy év feladatai alapján építi ki a kormány szerkezetét és a választja ki a minisztereket.

Orbán szerint a veszélyek évtizede áll előttünk, háború van, ennek következtében egész Európában emelkednek az árak, komoly energiaválság jelei mutatkoznak, megpróbáltatások előtt állnak az európai gazdaságok, és a járványok korából sem lábaltunk még ki. Azt is mondta, április 3-án az emberek világos döntést hoztak: elvárják az ország vezetőitől, hogy ezekkel a veszélyekkel szemben megvédjék őket, megvédjék Magyarországot. Ki kell maradni a háborúból, és a kibontakozó európai gazdasági válság kérdéseire olyan válaszokat kell adni, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarország megőrizhesse elért eredményeit.

Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely alkalmas arra, hogy az ország előtt álló kihívásokra jó válaszokat tudjon adni. Orbán Viktor ennek a logikának megfelelően alakította ki a kormány szerkezetét, és a kormányt vezető személyeket is ez alapján választotta ki – idézte a miniszterelnök szavait Havasi Bertalan az MTI-nek.

„Sok új embert is akarok behozni, (…) nagyon sok és mélyreható változás következik, minthogy a világban is sok és mélyreható változás következett be”

mondta Orbán Viktor múlt pénteken a Kossuth Rádióban a kormányalakításról, amikor még szavai szerint az erdő közepén járt. Úgy tűnik, hamar megtalálta a kiutat, szerdán már a Karmelita teraszáról osztott meg képet a leendő miniszterekkel.

A tanácskozáson Csák János, Gulyás Gergely, Lázár János, Nagy István, Nagy Márton, Navracsics Tibor, Palkovics László, Pintér Sándor, Rogán Antal, Semjén Zsolt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Varga Judit vett részt, Szijjártó Péter és Varga Mihály a hivatalos marokkói útjuk miatt nem ültek ott az asztalnál.

A most kihirdetett névsor azt jelenti, megalapozottak voltak azok a találgatások, amelyek szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf új szereplőként helyt kaphat az új kormányban, valamint Lázár János és Navracsics Tibor visszatérése is igaznak bizonyult. Új szereplő még Nagy Márton, egykori MNB-alelnök, aki eddig Orbán Viktor gazdasági tanácsadója volt, illetve Csák János, korábbi nagykövet és nagy, állami cégek vezérigazgatója. Nem kapott bizalmat a folytatásra Benkő Tibor honvédelmi miniszter mellett Kásler Miklós, Süli János és Mager Andrea sem.

Ahogyan korábban írtuk, az új kormány teljesen új struktúrával jön létre. A kormányalakítási egyeztetések során egy olyan új struktúra bontakozott ki, amelyben deklaráltan is még fajsúlyosabb lesz a miniszterelnök és közvetlen környezete, vagyis a „központ”, ahová megérkezik a sport, az informatika, az önkormányzatok. Ebben a belső magban Orbán Viktor mellett a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Miniszterelnökség és egy új „gazdaságfejlesztési tárca” vezetője kap helyet.

A keretet a Facebook-oldalán is kihirdette Orbán Viktor. „Együtt erő vagyunk” – írta a miniszterelnök, aki ötödik kormányát alakítja.

Orbán Viktort hétfőn választja meg az Országgyűlés miniszterelnöknek, és aznap leteszi a hivatalos esküt is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!