Európai Unió
Új szabályok jönnek a más EU-tagállamban dolgozóknak
A szociális szabályok frissítésénél a Fidesz, a Mi Hazánk és a Tisza is tartózkodott az EP-ben. Utóbbi szerint a szöveg több ponton kedvező, de nem ad minden kérdésre megnyugtató választ.
Több mint egy évtizedes patthelyzet után szinte egyhangúlag szavazta meg az EP a légiutas-jogi...
A BEUC európai fogyasztóvédelmi szervezet nemrég úgy látta, a fogyasztók örülhetnek a leendő szabályoknak, a Ryanair szerint ezek még hülyébbek lesznek.
Vizsgálatot kértek, amivel akár meg is szüntethetik a Mi Hazánk európai pártcsaládját
A pártcsaládokat felügyelő szervezetnek vizsgálnia kell, hogy az ESN tiszteletben tartja-e az európai értékeket. A szervezet főtitkára korábban ezt Toroczkaira is hivatkozva kétségesnek látta.
A tengerfenéktől az űrig erősítené az EU védelmi iparát az Európai Bizottság
Az EU vezető testülete meghatározta a Közös Érdekű Európai Védelmi Projektek öt pillérét.
Az EU szankciókat vezetett be hat orosz ellen, akik részt vettek Alekszej Navalnij megmérgezésében
Az oroszok által kifejlesztett epibatidin nevű mérget Alekszej Navalnij testéből vett mintákban találták meg, miután az aktivista egy orosz büntetőtelepen meghalt.
Aláírta az uniós támogatási szerződést Vitézy Dávid, kezdődhet a budai fonódó fejlesztése
32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatásból bővül a budai fonódó villamos.
Lemondott Moldova miniszterelnöke
Alexandru Munteanu a lemondását azzal indokolta, már nem tudta elveivel és meggyőződésével összhangban ellátni a megbízatását.
Annak ellenére is jó helyzetben maradhat a Richter, hogy most leépít
Hosszabb távon az EU-ban pont olyan cégek kerülhetnek előnybe, mint a magyar gyártó. Legalábbis akkor, ha a döntéshozók komolyan gondolják az európai gyógyszeripar alapjainak megerősítését.
A nyár, amikor Európa ráébredt, hogy milyen pusztító a hőség
2003-ban teljesen váratlanul és felkészületlenül érte Európát egy nyári hőhullám, ami főleg Franciaországban pusztított. A nagyjából hetvenezer halálos áldozatot követelő, több száz éves rekordokat...
A jó, a rossz és a csúf GMO
A kormány, az ellenzék, és a civil szervezetek az új génszerkesztési technikákat szabályozó EU-s rendelet körüli vitában még abban sem értenek egyet, mi számít génmódosításnak. Segítünk eligazodni.









