Ne költsön ennyit a magyar kormány, ha nincs miből – aggódnak az uniós miniszterek a gazdaságunk...
Az infláció, valamint „a külső és kormányzati finanszírozási igények” miatt sürgős cselekvést kérnek.
Városnéző túrával ér fel, ha végigvesszük a kormányhoz és a Fideszhez kötődő brüsszeli ingatlanokat
A most hírekbe került, a kormány által még 2021-ben több milliárd forintért vett luxusépület az egyre erősebb brüsszeli jelenlétnek csak az egyik eleme.
Megállapodott az EU a hadiipari programról, ami még a békepárti Fidesznek is tetszett
Ukrajna miatt 500 millió euróval és ideiglenesen lazább szabályokkal fejlesztenék az uniós lőszergyártást.
Az EU tagállamai hivatalosan is jóváhagyták a 11. szankciós csomagot
Szijjártó Péter korábban arról beszélt, hogy a kormány nem engedi át a csomagot, amíg Ukrajna „háborús szponzornak” tartja az OTP-t, pedig most is a listán van.
Erasmus-ügy: vészesen közeleg a határidő, de még mindig csak egyezkednek
Az Európai Bizottság semmi konkrétról nem tudott beszámolni, amikor a magyar kormány haladásáról kérdezték a közalapítványi egyetemek ügyében.
Szijjártó bejelentette, hogy a kormány ismét ellenez egy uniós javaslatot
A külügyminiszter szerint a rezsicsökkentést veszélyezteti az árampiaci reform, a Portfolio arról ír, hogy az eredeti javaslat nem erről szól.
Oldalakon keresztül sorolták a magyar gazdaság problémáit az EU-tagállamok
A magyar kormány külön nyilatkozatban panaszkodott az EU idei országspecifikus ajánlásai miatt.
Tartósabb, takarékosabb, könnyebben javítható okostelefonokról és tabletekről egyezett meg az EU
Épp aznap, amikor egy új javaslatot is kiadtak, így energiahatékonysági és szerelhetőségi címkét is raknának az ilyen eszközökre.
Az Európai Bizottság Orbán migránsvagonozós mondatáról: Legyünk óvatosak a szavainkkal
Az uniós intézmény felhívta rá a figyelmet, hogy nem a menedékkérők átvétele, hanem a szolidaritás lenne kötelező, ami nem csak áthelyezést vagy pénzt jelenthetne.
Uniós menekültügyi rendelet: nem lenne kötelező a menedékkérők átvétele, és nem csak pénzzel...
Orbán Viktor szerint „erővel akarják áttelepíteni a migránsokat Magyarországra”, de a csütörtökön megszavazott csomag lényege a szolidaritás, így a segítség más módon is teljesíthető. Közben a...
Kövess minket Facebookon is!